Milyen filmet láttál legutóbb? II.

(Kedves Olvasó! Az alábbi szösszenet spoileres megjegyzéseket és egyéb, filmélmény totális rombolására „alkalmas” elemeket tartalmazhat – vagyis ha elolvasod, dacára annak, hogy az adott filmet nem láttad, akkor magadra vess. Én szóltam  )
Max Payne – Egyszemélyes háború
Hajjajj... hol is kezdjem. (Tudom, a legelején.) 
Nagy híve voltam (mi ez a múlt idő, még mindig az vagyok) a játéknak, tulajdonképpen pár percnyi játékélmény is elég volt ahhoz, hogy teljesen zsebrevágjon a metaforákban beszélő főhős, a komor, mélyhegedűs zene és a neo-noiros hangulat. Antiszociális és „kocka” voltam pár napig, amíg a morózus New York-i zsaru bosszúállós, vérgőzős kalandját és annak folytatását végigjátszottam, közben azon gondolkodva, hogy milyen ütős kis film lenne belőle. Aztán jött a (rém)hír, hogy John Moore bevállalja. Hát jó. Amíg az illető rendezőt nem Uwe Bollnak hívják, addig nincs akkora probléma, gondoltam. Tévedtem. John Moore van akkora hóhér, mint Boll mester - kajánul röhögve fogta, és kiherélte Payne zsaruballadáját, úgy, ahogy a meg van írva a nagykönyvben
Az egyetlen mozzanat, ami megmaradt a játékból, az a családnyirbálós történetszál, és ennyi. Ezek után vártam, hogy jöjjön a belső monológokal teletűzdelt nyomozós rész, erre kaptam egy zord képpel fel-alá járkáló Mark Wahlberget. Noir feeling? Sehol. Elszállt, mint az a bizonyos szellentés a szélben. Az „akció” végül akkor kezd beindulni, amikor egy szómenésében szenvedő ukrán prosti kivégzése után Max barátunk elindul a forró nyomon, szárnysegédje pedig nem más, mint a halott örömlány nővérkéje. Persze, a történet folyamán kiderül, hogy bizony a volt bajtársai is a halálára pályáznak – ciki. Drog, alvilág és a képünkbe erőszakosan tolt világfájdalom – ezt nyújtja nekünk a Max Payne.
Színészek: megpróbálok kimért lenni. Wahlberget csak az menti meg a letolástól, hogy valamilyen szinten kedvelem. Jó, nem egy Marlon Brando, már ami a színészi képességeit illeti – maradjunk a középszernél. Egy ütősebb forgatókönyvvel talán ő is jobban járt volna. Mila Kunis: az ő karaktere járt a legrosszabbul. Mona Sax a játékban egy sejtelmes femme fatale volt, Moore meg egy bögyös-faros, több kilónyi smink alatt porcelánbaba módjára csücsörítő fegyverhordozót kreált belőle. Olga Kurylenko a Hitman után megint sarki nénit játszik – és megint kikosarazzák (*gonosz röhögés*). (Ha már itt tartunk, lenne egy kérdésem: ki találta ki, hogy az orosz akcentus szexi? Mert szinte minden eksönfilmben ezt erőltetik...) A szebb napokat látott Chris O’Donnell betojt ábrázatáról nincs mit mondanom, Nelly Furtado meg inkább húzzon vissza énekelni. Amaury Nolasco meg... jajj. Annyira nevetséges Jack Lupinóként (hiába néz csúnyán és próbál lenyűgözni az izombemutatójával), hogy Chuck Norris felvágná az ereit, ha látná.
Harmatos akció, nevetséges jelenetek (drogos aprítás, eh), szinte semmilyen karakterek, és a látványvilág se működik mindig, szóval
10/4 (És bocsánat a kifakadásomért, de engem érzékenyen érintett.)
The Ballad of Cable Hogue (A pap, a kurtizán és a magányos hős)
Kezdetnek hadd tegyek fel egy kérdést: ki volt az a címeres barom, aki ilyen blikkfangos magyar címmel éktelenítette Cabel Hogue balladáját?    Kerüljön csak a szemem elé, hadd keverjek le neki egy anyait! Ugyanis pont eme borzadályosos fordítás nyomja rá az infantilizmus dühítő bélyegét a filmre... (Dühöngés OFF) Cable Hogue balladája nem szokványos Peckinpah-féle hentelős western, CH karaktere a rendező jellemét idézi: a kietlen sivatagban rozzant oázist teremtő "magányos hős" túlélte saját korát, mennie kell, de azért nagyon szeretné tudni, hogyan őrzi meg emlékezetében az utókor. Kedves, humoros, szívet melengető darab, Jason Robards meg most is van olyan szenzációs, mint Cheyenne szerepében (Volt egyszer egy Vadnyugat).
10/8,5   
War Horse
Őszintén szólva azt kaptam a filmtől, amit vártam: monumentális báj, ’némi’ giccs (főleg a vége, az nagyon mű ), hatásvadász jelenetek, eltúlzott érzelmi töltetek.. DE (!) ennek ellenére nem vágom rá, hogy hányingerkeltően nyálas darab, sőt. Aki már hozzászokott a spielbergi világhoz, azoknak fel se tűnnek a fent említett elemek. Filmeposz ez kérem szépen, abból a gyermekien naív fajtából, és pont ezért varázslatos valamilyen szinten (és pont ezért nézzük el neki a faltól falig felvállalt sziruposságot). A „főszereplő”, mindent túlélő paci megjárja az első világháború mindkét frontját, hogy aztán a film végére visszatérjen az eredeti gazdájához (minő meglepi ). Kicsit olyan, mint Forrest Gump: sok mindent átél, de nem ért semmit a körülötte zajló eseményekből, ő csak teszi a dolgát. Érdekesmód engem el tudott kötni, mint főszereplő, tudott érdekelni a sorsa. Amit a még a pozitívumokhoz hoozá tudnék csatolni: Janusz Kaminski operatőri munkáját, John Williams zenéjét és a profin rendezett háborús részeket. 
Én tudtam élvezni, szóval:
10/8
We Need to Talk About Kevin
Tilda Swintont egyre jobban kedvelem, nincs mese, be kell jelölnöm kedvencnek. Ami meg a filmet illeti: nos, nem kapunk választ arra, vajon velejéig gonosz-e Kevin. Nem kapunk választ arra, vajon nevelésbeli hiányosságok miatt lett olyan, amilyen. Amire viszont nagyon is: a felszínes családi kapcsolatok és a megfelelő kommunikáció hiánya okozhat (és okoz is) vállalhatatlan következményeket. Nagyszerű film.
10/9
Brutti sporchi e cattivi (Csúfak, piszkosak és gonoszak)
Dráma vagy vígjáték? Maradjunk annyiban, hogy szatirikus kórkép a római nyomornegyed csodabogarairól, minden szempontból torz, jellemhibás képviselőiről. A csúcsok csúcsa Nino Manfredi: egyszerűen nagyszerű, mint részeges, zsugori, kicsinyesen gonosz és iszákos (száj)hős, családjának mindennapos, szánandó-mocskos marakodása pedig élvezetes és mulatságos tanulmány a mélytársadalom erkölcséről, végtelenbe tartó kilátástalanságáról. A kellemes összképet csupán kiegészíti a szinkron, amelyben Szabó Gyula bravúrozik Pécsi Ildikóval, Fónay Mártával, és többek között a nagymamát (!) szinkronizáló Bálint Györggyel. (Magyar szinkron, te csodás, hová tűntél?)
„Patkánymérget... az anyátok p*áját, patkánymérget...”   
10/10
Dalolva szép az élet
Magyar „csoda” a Rákosi-időszakból – mit kertelek itten, kimondom: propaganda. Igaz, nem olyan burkolt, mint napjaikban, de hatásosnak minősülhetett akkoriban Betekintés az ötvenes évek kultúréletében, ahol dúl a „háború” a reakciósoknak titulált gyári munkáskórus és a zenei újításra (is) vágyó fiatal munkások között.  A maga nemében remek darab, ám a mai kor gyermekének egy rettenetes kor rémképe. Simándy József Bánk bános szólója üt, Latabár Kálmán meg ismételten hozza a formáját.
10/8 
Greed (Gyilkos arany)
... avagy milyen jó, ha az ismerősök ilyen filmekkel látják el az embert.
Brutális, naturalista, keserű: röviden és tömören így lehetne összefoglalni Stroheim remekét. Bővebben: félelmetes tanulmány az emberről, pontosabban az emberi kapzsiságról. A főszereplők anyira gonoszak és kapzsik, hogy egy könnycsepp nem sok, de annyit se ejtene értük a néző, a mellékszereplőknek meg csak a szánalmas röhögés jut. Negatív eposz, amihez hasonló manapság nem készülhet, mert fel lenne háborodna a nép.
(Azért én kíváncsi lettem volna a cukorra, csillogásra és hepiendre vágyó, hiszékeny közönség reakciójára... ) 
10/9
My Week with Marilyn
Na végre Ezt is megértem szőrös fejjel.
Először is: sajnálom Michelle-t nem kicsit, nagyon. Tetszetős volt az alakítása, nem tudtam róla levenni a szemem (na, nem kell rosszra gondolni!), igazi jutalomjáték a részéről. A külső hasonlóság egy dolog, (tudom, tudom, Scarlett Johansson vagy Charlize Theron jobban illett volna erre a szerepre) viszont Williams kisugárzása olyan elementáris erejű és természetes, mint az általa alakított Monroe-nak volt anno – és ez utóbbi az igazi színészet, nem a kosztüm vagy a műorr   Kenneth Branaghnak szintén kijárna egy hosszabb vastaps, gesztusai, a hanghordozása mind ismerősek lehetnek azoknak, akik több filmet is láttak Oliviertől. Emma Watsonról viszont nem derült ki számomra, hogy mennyire jó színésznő, a karaktere kevés volt a bizonyításhoz. Julia Ormond és Judi Dench meg eltűnik a „félidőnél” – hát milyen dolog ez? (Jó, Denchet visszarángatják a film végére egy mondat elejéig.)
És hogy miért sajnálom Michelle-t? Mert rosszkor volt, rossz időben, ha Oscarékat nézzük, Meryl Streeppel és Viola Davis-szel felvenni a versenyt nehéz. Kár érte.
10/8,5
The Patriot (A hazafi)
Jé, Roland Emmerich tud olyan filmet rendezni, amiben nem rombolja le a fél világot? (Undok vagyok, tudom!) Volt már szerencsém ehhez a filmhez, nem is egyszer, és kijelenthetem, hogy a rendező legjobbja (a Csillagkapu mellett), annak ellenére, hogy elköveti azt a hibát, hogy a negatív főszereplőt, az angol tábornokot a féktelen gonoszság szobraként állítja a néző elé, akárcsak az Amerika háborúban c., azonos témát feldolgozó háborús film, Al Pacino főszereplésével. Jason Isaacs hűvös vonásai és különleges arcberendezése megfelelt arra, hogy eljátssza a "negatív oldal" szörnyetegét, Gibson pedig értelemszerűen a jóság, az erkölcsösség és a bátorság megtestesítője, aki szegény, szenvedő amerikaiként bukkan fel az elnyomókkal szemben. Szeretnék már látni egyszer egy olyan nagyszabású történelmi filmet, amely mentes mindenféle politikai, nemzeti előítéletektől. (Álom, álom, édes álom...) A film cselekménye amúgy pörgős, a látvány is ott van a szeren (mégiscsak egy Emmerich-film): parádés csatajelenetek és pisztolypárbajok, gyönyörű tájak emelika film értékét és élvezhetőségét. Mel Gibsont kedvelem, mint színész, viszont itt nem tudtam mit kezdeni az (össz-vissz három) arckifejezésével:
1. "éééén nyugodt vagyok"
2. MEGÖLTED A ...-t TE SZEMÉT! Most MEGHALSZ!
3. Gyerünk fiúk, csináljunk egy kis hősies lassítottat! Mi az, hogy két perce volt a legutóbbi?
(Kedvencem pedig a rabszolga, aki bár hazamehetne, de harcol tovább...)
10/7,5
Hair
Jó, persze, ez egy letűnt kor megelevenítése, de amíg van a világon értelmetlen katonásdi és gyilkolás, amíg az emberiség nem érti meg, hogy minden háború testvérharc, addig kellenek az ilyen filmek. Treat Williams I Got Life-ja meg még mindig zseniális. Örök klasszikus. Nem nyitok vitát   
10/10

Schindler Listája 10/10

Éretlenek  
Imááádom ezt a filmet, igazi klasszikus, nagy kedvencem.  Annyit lehet rajta nevetni : DDD És érettségin azok a puskázások nem semmik xDDD Na meg a géptanárnő is jó, "nyalhat" xDD     
Meg ahogy szívatták az igazgatónőt, az se semmi : DD 
Olyan lököttek : DD 
Érdemes megnézni : ) 
10/10
Aki meg még nem látta itt egy kis ízelítő : D 
 

Mielőtt leszáll az éj - 10/7 (jóindulattal)
A film erőssége egyértelműen Javier óriási alakítása. Nehéz volt róla elhinni, hogy homár' (azzal az arcéllel:)), de a b*zis bemozdulásai meggyőztek. Johnny Depp tényleg óriási színész. Először fel se ismertem (nem véletlen), de ezredesként annál inkább. Számomra fura volt "ez a meleg" világ. A narráció, képi világ, színészi alakítás csúcs volt. Érdekes és elgondolkodtató film az elnyomásról a kemény kommunizmusról és az elfogadásról. 
Belső tenger (belső tenger) - 10/9
Oké, hogy Javier egy zseni. Ezen nincs is mit vitatni, de a film sikeréhez hozzájárult Alejandro Amenábar páratlan zsenialitása. Gyönyörű, de egyben nagyon felkavaró és kemény film, éppen ezért nehéz is róla írni. Szerintem ezt minden európai filmkedvelőnek látnia kell életében legalább egyszer!