Milyen filmet láttál legutóbb? II.

Reszkessetek betörők! 10/8

Annyira durva, vártam hogy adják a tévében, hogy elmondhassam, jaj ezt mindig adják karácsonykor. De nem volt, és hiányzott. Durva ellentmondásba keveredtem, szóval muszáj volt megnéznem, mert McCallisterék nélkül nincs karácsony!

Grave Encounters
Nekem nagyon tetszett végre egy normális horror film. 10/10

Végső menedék
Az elején nagyon tetszett a film de ahogy közeledett a vége felé egyre rosszabb lett.
10/6

Ne félj a sötétségtől
Max a kicsiknek jó ijesztgetős film.
10/5

[Rec]
Nagyon nem tetszett.
10/4

[Rec] 2
Olyan rossz mint az első része.
10/4

Ármány
Igaz az eleje unalmas de egyre jobb lesz.
10/9

Halhatatlanok
Nekem kifejezetten tetszett.A látványvilág,a rendezés és a színészek is mind remekül teljesítettek.Ezen nincs mit magyarázni.
10/10

Gnómeó és Júlia
Érdekes feldolgozás,az egyszer biztos de aranyos volt végülis,baj nem volt vele.
10/9

Lehet ismét meg fogom nézni az Immortals-t. Hátha másodjára jobban fog tetszeni.

Hirtelen 30
Nagyon jó kis film! Jannifer Garner nagyszerű színésznő...
10/10

Tron: Örökség
Nem a legjobb, de azért rossznak sem mondanám. Daft Punk kitett magért, az ost "nagyon ott van."
6/10

Terminátor 2: Az ítélet napja /Terminator 2: Judgement Day/
A Terminátor filmek legjobbja. Szerintem ez a film legprofibb munkái közé tartozik James Cameronnak. Arnoldnak kifejezetten jól áll a fapofa robotszerep. És szerintem ez pont rá lett írva, akárki akármit mond, szerintem ezerszer jobban áll neki ez a szerep, mint az Ovizsaru vagy az Ikrek... Hiába régi, akkor is, többet ér mint a mai filmek többsége. Ahogy meg van rendezve, a színészi paletta, a kameraállások, a poénok és a zene meg a többi: egyszerűen tökéletes. Ezt nincs mire lehúzni. A végén még bőgtem is..10/10

Az utóbbi pár napban csak olyan filmet néztem meg amit már láttam.

101 kiskutya
Gyerekként sokat néztem.
10/10

Reszkessetek betörők 1,2
Alap Karácsonykor ezért most letöltöttem végre. Annyit lehet nevetni rajta.
10/10*

Diszkópatkányok
Doug a kedvenc. Meg a:Te fogtad meg a seggem?
10/9

Hajrá csajok 1
Nem is tudom mikor láttam először.Egyértelműen Eliza Dushku a legjobb belőle.
10/8.5

Sharpay csillogó kalandja
Kedvencem karakterem a HSM-ből.
10/10

Hamupipőke történet
A Selena Gomezes változat.
10/9

Babe2
Olyan aranyos.
10/10

HSM 1
10/10*

HSM A koncert
10/10

Gagyi Mami 3.
9/10

The Tree of Life
Régóta nagy rajongója és tisztelője vagyok Terrence Malicknek, ritkán rendez, de mindig hatalmasat alkot. Egy igazi esztéta, látható volt ez már a Mennyei napok, Az őrület határán alatt is (ami szerintem a legátütőbb háborús film mai napig), Az új világ pedig szintén egy remekmű.
Megérdemelte-e a pálmát? Azt hiszem igen. Általában párban szoktam őket emlegetni Lars von Trierrel (valamiért összefüggnek nálam, pedig művészetük a filozofikusságon kívül nem sokban hasonlít), ezért érdekes, hogy idén közöttük volt a legnagyobb verseny. A Melancholia az év egyik legjobbja, de ez szintén. A kameraállások már nem lepnek meg előző munkái után, de még mindig olyan elképesztőek. A zene szintén jó, egy Couperin darab is felcsendül, amit idén májusban játszottam egy versenyen. A narráció, a színészek természetes és melankolikus játéka is hozzátesz ehhez a csodálatos, de korántsem pozitív alkotáshoz.
Brad Pitt kinőtte magát a szőke szépfiú szerepéből, mára komoly színésszé érett. Kicsit emlékeztetett Benji Buttonra, de mind a film, mind az alakítása ezerszer jobb. Jessica Chastain volt a Help fénypontja (amúgy elég nagy csalódás volt számomra a film, közhelyes és hatásvadász, de a remek színészi munka miatt kb 7/10), és a szakma egy nagy reménységének tartom főleg a Tree of Life-ban lévő szereplése után. Sean Penn meg Sean Penn. A kedvenc színészem. Uralja a vásznat, ha sír, nekem is sírnom kell (meg is történt).
Szóval ez egy gyönyörű film, az atmoszférája utánozhatatlanul "malickes", naturalista és idealista egyben. Azt hiszem még egyszer meg kell néznem ma, ahogy a New World-nél is tettem. Az élmény feledhetetlen, legyen szó az Univerzum képeiről, a család feszült légköréről.. Egyszerre szúr szíven és gyönyörködtet.
10/10

Barátság mindenáron

If Only / Ha másért nem is

Tetszett. Nagyon tetszett. Őszintén megvallva,sokkal rosszabbra számítottam. Maga az előzetes és a történet annyira nem keltette fel a figyelmemet,azonban a film nagyon jó. A végén nagyon meglepődtem,nem gondoltam,hogy úgy végződik ahogy,de az csak hab volt a tortán. Tökéletes lett szerintem,biztos,hogy megnézem még.

10/10

Apokalipszis most 10/9

Kifejezetten viszolygok a háborús filmektől, de ez most nagyon betalált. Coppola zseniális rendező. Az egész film egy hatalmas szürreális vízió. Nagyon hosszú film, többször is az ásítás kerülgetett, de semmi baj a filmel, mert remek a színészgárda, a remek zene, néhol látványos is a képi világ és a háború borzalmait is jól bemutatja. Persze inkább a totális káoszról és az őrületté válásról szól az esemény dióhéjban. Brando viszonylag keveset szerepel a filmen (Keresztapa szindróma: az ő nevével jelzett film, de csak néha-néha bújik elő.), de elég volt ahhoz, hogy mély nyomott hagyjon bennem. Az egyik legjobb vietnámi háborús film, amit láttam.

Beginners
Bár elég üresen indult, a végére egy remek filmmé nőtte ki magát. Szívszorító és bájos.
8,5/10

Olyan lassan indult, mint csiga a startvonalnál ... nagyon nyögvenyelősen

Igen, kb fél óráig igazából nem történt sok minden, de jó kis film. Most jön le a Shame.. Szurkolj, hogy ne fake legyen

Breaking Dawn-Part 1

Séjm? Atya gatya, remélem igazi, mert én még ma délelőtt is csak faket láttam a neten

Filmmaratont tartottam a napokban – íme a végeredmény:

Monty Python and the Holy Grail (Gyalog-galopp)
Ez már a sokadik jubileumi megtekintés, tulajdonképpen már előre röhögök a poénokon, de még mindig ugyanúgy tud szórakoztatni, mint a legelső alkalommal. Megunhatatlan darab számomra (és azóta jobban átgondolom, hogy melyik a kedvenc színem).

10/10

Je suis timide... mais je me soigne (Félénk vagyok, de hódítani akarok)
Igazi retró darab, méghozzá a szórakoztató fajtából. Pierre Richard-nak egyszerűen jól állnak az ehhez hasonló balfék karakterek (viszont az kár, hogy be is lett skatulyázva ebbe a szerepkörbe), Aldo Ferrari is remekel, mint a bőbeszédű olasz, akit a mamája néha ráncba szed. Bár a történet kiszámítható, a komikus jelenetek kárpótolnak ezért.

10/9

Enemy at the Gates (Ellenség a kapuknál)
Nehogy már ne legyen egy háborús film a felsorolásból… Mindig vegyes érzelmekkel ülök le e film elé, ugyanis rengeteg pozitívummal bír, ami miatt akár klasszikus is lehetne – és emellett vannak olyan hibái, ami miatt dühöngök. Adva van egy zseniális, elsöprő erejű kezdés, 2 jó karakter (Jude Law, Joseph Fiennes), akik se nem fehérek, se nem feketék, plusz van egy németünk (Ed Harris), aki végre nem habzószájú szörnyetegnek van bemutatva. Erre kapunk egy szerelmi háromszöget (kedvelem Rachel Weiszt, de én speciel simán ellettem volna a l’amour nélkül), Harris karakteréből seperc alatt nagybetűs GONOSZt csinálnak a végkicsengés előtt azért, hogy a néző jobban utálja és lelkesebben szurkoljon a haláláért, a finálé nagy párharca – amiért valósággal sikít a forgatókönyv – meg elmarad, legalábbis a hosszú felvezetéshez képest kicsit langyosabbra sikerült. (Azon inkább nem is agyalok, hogy James Horner filmzenéje gyanúsan hajaz a Schindler listájának score-jára…) Ettől függetlenül remek darab, de azért érzékelhető, hogy amerikai mancs is volt a projektben (khm…)

10/7

The War Zone (Hadszíntér)
Sokkoló, brutális, kegyetlen, megrázó – lehet, hogy a büdös életben nem fogom megnézni még egyszer, de nem azért, mert annyira rossz volt. Tisztában voltam azzal, hogy Tim Roth nem a széplelkű közönségnek szánja ezt a filmet, viszont az váratlanul ért, hogy ennyire kendőzetlenül, mindenféle köntörfalazás nélkül tárja fel a családon belüli szexuális erőszak nem éppen szívderítő témáját – méghozzá egy lelkileg kissé zavarodott, a helyét nem találó fiú szemszögéből. Látszólag egy átlagos családdal van dolgunk, egy felelőségteljes családfővel, egy saját szexualitását kutató kamaszlánnyal, egy gondoskodó anyával – aztán elindul a lavina. Ray Winstone karaktere messze a legérdekesebb, a normális apakülső egy beteg embert takar, aki a súlyos titkot felfedező (és az apától számon kérő) fiát azzal vádolja, hogy szétb…a a családot, holott ő teszi ezt, nemcsak átvitt értelemben. A fiút játszó Freddie Cunliffe játéka is megér egy misét, Tilda Swinton(sajnos) csak kisebb szerepben tudott tündökölni – és a szemfüleseknek itt van az ifjú Colin Farrell. A film témája tehát alapból letaglózó, amire rátesz egy lapáttal a baljós atmoszféra, a rideg táj, a ki nem mondott szavak csöndje, az anya “vaksága” és a helyszínül szolgáló Devon esőáztatta partjai. És ha ez nem lenne elég, akkor végszónak megtudhatjuk azt, hogy Roth ezt a filmet az apjának ajánlja. Puff neki.

(És most elvonulok, hogy elpáholhassam a pasimat, mert neki köszönhetem eme filmélményt.)

10/10

Hallam Foe
David Mackenzie-től a Young Adam volt az első filmem, ami hát… eléggé szürreális élmény volt számomra. Kriminek és thrillernek bélyegezték, holott egy erős atmoszférájú dráma volt inkább, háttérben David Byrne (az alternatív rock egyik jeles képviselője) zenéjével. Nos, a Hallam Foe-ra sincsen panasz, a zenéje nem véletlenül kapott annyi díjat – és a helyszín (Edinburgh) is csodásan lett fényképezve. Az erős vizualitásra épülő film a Young Adamhez hasonló lappangó perverzióval átfűtött fejlődésdráma, amiben Jamie Bell (a Billy Elliott után) megint jól játszik. A Y. A. statikusságát és cselekménynélküliségét itt a pergő dialógusok és gyors jelenetek egymásutánja váltja, viszont a két, egymástól (elméletileg) elválaszthatatlan történetszálat (Hallam Edinburgh-beli tartozkódása és a szülők) nem sikerült egyforma alapossággal kidolgozni. A két szülő 20 perc után eltűnik, hogy aztán a végére visszatérjenek, pedig ha az ő karaktereik rendesen ki lettek volna dolgozva, akkor remekül ellensúlyozták volna az önmagát keresgélő srác figuráját. Ciarán Hinds-et mindig öröm látni, Claire Forlani kellemes meglepetést nyújt, mint a femme fatale-szerű mostohaanyuka (mennyire idegesített anno a Meet Joe Blackben!), Sophia Myles meg nemcsak szép, hanem csillant is valamit színészi tudásából. (Jamie Bellt meg nem értem, hogy mi a búbánatot keres az ilyen Hipervándor-féle katyvaszokban, ha egyszer ilyet is tud.)

10/8

Hesher
Őszintén szólva két (na jó, három) ok miatt szándékoztam megnézni ezt a filmet. 1. ezidáig nem csalódtam az ausztrál filmekben (Chopper, The Proposal, Animal Kingdom) 2. kíváncsi voltam arra, hogy Joseph Gordon-Levitt mit kezd a világot utáló, kissé piromán (és Cliff Burtonre hajazó) remete szerepével 3. maga a film tele van a Metallica (főleg a ‘80-as évek-beli) zenéjével.
Bizarr módon a filmet Pasolini Teorémájával lehet összehasonlítani: mindkettőben megjelenik a családi normák megingásának motívuma, a csoportos értékválság és a “rejtélyes idegen”, aki válogatott módszerekkel próbálja életmódváltásra ösztökélni a család tagjait; a különbség az, hogy a Hesher afféle dramedynek bélyegezhető, ahol a tragédia nyelve mellett simán elfér a feszültségoldásnak szánt akasztófahumor. Címszereplő “hősünk”, (a kissé ápolatlan külsővel bíró hobó) az a fajta nihilista, akiben felfedezhető James Dean életundora és Ford Fairlane szeretnivaló lazasága. Hatásos megjelenésével (képletesen) kirúgja a közönség alól a széket, - hol egy jól időzített szellentéssel, vagy az erőszakkultuszával, vagy éppen a gitárral kísért, meglehetősen vulgáris egysorosaival. Beszédmódjai bámulatos módon keverednek: a gátlástalan kocsmahumor és anarchikus nihilizmusa remekül összefonódik a veszteségfeldolgozó drámával, illetve annak kriptahangulatával (és ez mind összegződik egy roppant szellemes “here-monológban”). A nagymamát játszó Piper Laurie-val remek párost alkotnak, közös jeleneteikben látszik, hogy kiváló az összhang köztük. Viszont kár, hogy Natalie Portman áruházi eladó karaktere idő előtt “kiürül”: a nagymamás göncökben élete romjait sirató lány ugyan jól illeszkedik a defektusokkal zsúfolt figurákhoz, de a főbb szereplőkkel való viszonya épphogy csak ábrázolva van.
Igaz, hogy már kezd egy kicsit kimerített lenni ez a “semmiből jött excentrikus idegen helyrehozza a legnagyobb problémát is”-téma, de Spencer Susser és csapata ügyesen megoldotta. Szóval:

10/10

Blue Valentine
Tökéletes anti-love story, ami fityiszt mutat a romantikus filmek bántóan bárgyú és rózsaszín világának, szembesítve minket a “való világgal”. Szívfacsaróan fájdalmas darab, amiben van valami szép is. Ryan Goslingot még a Kísérleti gyilkosságokban kedveltem meg, Michelle Williamsről pedig ha valaki azt mondta volna még a Dawson és a haverok idején, hogy ilyesmire képes, akkor simán körberöhögtem volna – mi tagadás, két lábon járó pozitív csalódás a hölgy, megérdemelte a jelölést. És rohadtul bánt, hogy Gosling kimaradt a jelöltek közül, és sajnálom, hogy maga a film nem kapott nominálást. Szerintem a Kids Are all Rightot simán válthatta volna, ha már feltétlenül családi dráma kell. (Most gonosz leszek, de lehet, hogy az volt a hátránya, hogy a főszereplők nem melegek... na mindegy).
Amúgy nagyszerű film. Engem megmozgatott érzelmileg, és nem hatásvadász elemekkel, hanem a rideg (és szép) valósággal. Ennyi már elég a zseniális értékeléshez. (Kicsit olyan, mint a Conversation with Other Women: akik éppen átélik az első szerelmüket, azoknak valószínűleg fájdalmas, viszont akik túl vannak néhány huppanón és bukkanón, azok számára kevésbé illuzióromboló.)

10/10

Az egyik legkedvesebb filmem. Elképesztő, mennyire realista az egész. Bizonyára rátett az is, hogy kemény tortúra volt a forgatás (Ledger halála után hónapokra leállt; Gosling és Williams több hónapra összebútoroztak), de az eredmény remek. Sokszor megnéztem, pedig csak nyáron láttam először. Mindig olyan érzés fog el, mintha egy lánc lenne a szívemen, amit nem téphetek le - talán nem is akarok - és ezért megszakad. Simán verte a Kids're all right-ot, de számomra a mezőny felét is. Ennyire igaz filmet rég nem készítettek, csakhogy a valóság fáj és az ember nem azért megy moziba, hogy azt lássa. Igaz, már 2006 óta készülődik, de a magyar bemutató miatt ki merem mondani, hogy nálam év filmje 2011.