Band of Brothers (Az elit alakulat)
SPOILERVESZÉLY! (Én szóltam...)
Tudom, tudom – ez nem számít filmnek. De annyira szeretem ezt a 10 részes „szösszenetet”, hogy a késztetés - hogy írjak róla egy hosszabb beszámolót – erősebb, mint Conan a barbár.
Őszintén szólva, eleinte nem akartam megnézni: a meglehetősen beszédes, magyarra fordított cím (csókoltatom a kreativitását annak, aki ezt kitalálta

) egyből meggyőzött arról, hogy ne nézzem meg. Ki a fene kíváncsi arra, hogy egy rakás izomagyú jenki végigtrappol fél Európán, irtják az ellenséget, miközben egyetlen egy arcizmuk se rándul? Láttam már ilyet, köszönöm, nem kérek belőle, tele van a padlásom (meg másoké is, szerintem) az efféle patriotista giccsproduktumokkal. Aztán megláttam Steven Spielberg nevét. Tisztelem a rendező becses személyét, de Ryan közlegény hősies-önfeláldozós megmentése után ódzkodtam tőle egy kicsit. Aztán végülis rászántam magam, mivel maga a téma érdekelt, plusz annyian dicsérték, hogy már birizgálta a csőrömet, hogy vajon mire fel dicsőítik ennyire.
Amúgy miről is szól a sorozat? Röviden és tömören, a BoB egy ejtőernyős alakulat, az Easy század sorsát hivatott bemutatni a kezdetektől (a Georgia-államban található Toccoa tábor-beli kiképzés) egészen a háború végéig, fényt derítve a csapaton belüli viszonyok láncolatára és arra, hogy ezek a katonák szinte kivétel nélkül megbíztak egymásban és feláldozták volna az életüket egymásért (jajj de szépen fejeztem ki magam

). És mindez úgy jött létre, hogy Stephen E. Ambrose történész-író nem sajnálva időt és energiát éveken át gyűjtötte az anyagot (naplók, magánbeszélgetések, levelezések) azonos című könyvéhez – ami alapján eme sorozat is készült.
Először is, tisztázzunk valamit: a (magyar) címmel ellentétben, a „főszerepet” játszó Easy század mindennek elkönyvelhető, csak elitnek nem. Tény, hogy hatékonyságuk és vakmerőségük nagy jelentőséggel bírt, már ami háború kimenetelét illeti – de ez korántsem jelenti azt, hogy tökéletes férfiakkal van dolgunk. A kiképzőtiszt (Sobel) egy címeres barom, vezetésre alkalmatlan – nem csoda, hogy közutálatnak örvend a század embereinek körében, akik egy csendes, szerény, ámde az emberei mellett kiálló hadnagyot (Winters) szeretnének parancsnoki szerepben tisztelegni. Az első részben az ő „harcukat” ismerhetjük meg, megismerve ezáltal a többi szereplőt is (bár van, akiről csak később kapunk „teljesebb” képet). Van itt mindenféle prototípus (ej, de randa kifejezés): ügyeletes mókamester (Luz), írónak készülő értelmiségi (Webster), halk szavú szanitéc (Roe), sokgyerekes szegény családból származó, a katolikus gyökereit védő forrófejű ifjonc (Guarnere), hősködés ellen beoltott veterán (Cobb), világlátott aranyifjú, aki mellesleg alkoholista is (Nixon), profi mesterlövész (’Shifty’ Powers), a katonák fölött anyáskodó őrmester (Lipton), az életet kissé cinikusan szemlélő zsidó (Liebgott), nőcsábász (Talbert) – és még sorolhatnánk. Hétköznapi figura mind, akiktől rendhagyó tetteket vártak – ők meg kiadták magukból a maximumot, de ettől függetlenül nem nyerték el a tökéletesség érdemrendjét.
Kezdjük a pozitívumokkal. Bár a második résztől már beindul az akció (illetve háború), nem beszélhetünk arról, hogy non-stop öldöklés, vér és bél, kaotikus állapot, vagy puskaporos légkör vár ránk az elkövetkezendő kilenc epizódban. Persze, akadnak hol rövid, hol hosszú csatajelentek, de nem kifejezetten ezeken van a hangsúly, hanem egyes szereplőkön, illetve, hogy ők miként szemlélik a körülöttük zajló eseményeket, és hogy hogyan viszonyulnak társaikhoz, akik hol bizonyos szertartásokkal próbálják megőrizni emberi vonásaikat (pl. fogmosás), hol pedig már az őrület vékony vörös fonalán egyensúlyoznak. Van, aki nem szándékozik barátságban lenni akárkivel, mivel fél a reá leselkedő traumától – ami lecsap, mihelyst az illető személy, aki közel áll(t) hozzá, meghal. Van, aki annak ellenére tér vissza bajtársaihoz, hogy súlyosan megsérült – mert nem áll szándékában egy levegőt szívni egy rakás zöldfülűvel. És van olyan is, aki – ellentétben a többiekkel - nem nézi le az újoncokat, sőt, segít nekik túlélni az első bevetésüket.
Mivel egy sokszereplős sorozattal van dolgunk, elég nehéz kiemelni akárki(ke)t is, mint főszereplő(ke)t. Viszont akadnak néhányan, akik megérdemlik, hogy néhány szót említsek róluk.
Damian Lewis kitűnő választás mint Winters, egyszerűen remekel a minden szempontból pozitív karakternek számító hadnagy (később százados) szerepében.
Scott Grimes (igen igen, a balfék Archie Morris a Vészhelyzetből

) a szemünk előtt válik életvidám legényből megkeseredett katonává,
Ron Livingstonnak jól áll a kissé hedonista világfi szerep,
Donnie Wahlberget meg egyszerűen nem lehet nem szeretni, mint az ügyeletes „tyúkanyót”. Dicséretet érdemel még
David Schwimmer, aki számomra nagy meglepetés volt, mint keménylegényt játszó kiképzőhadnagy (WTF?) – főleg a Jóbarátok-beli karaktere után.
Shane Taylor (alias Eugene Roe) meg nem csak a szuggesztív alakításáért kaphat elismerést, hanem azért is, hogy a szerep kedvéért elsajátította a (baromi nehéz) cajuni akcentust,
Matthew Settle brillíroz a katonai pályára termett (és a rettegett) Ronald Speirs szerepében (nem is értem, hogy mi a búbánatot keres a Gossip Girlben – tudom, pénzt - , mikor simán játszhatna tökös akcióhősöket is

). Ám az elsőszámú favoritom nem más, mint
Ross McCall (aki jelenleg abból él, hogy különböző sorozatokban bíznak rá tipikus rosszfiú szerepeket), mint Liebgott. Eleinte csak egy agresszív zsidó srác volt számomra, aki mindenkivel összebalhézott, aki a vallási hovatartozása miatt piszkálta – aztán a sokadik újranézés után jöttem rá, hogy ő azért jóval bonyolultabb figura ennél. Pimasz és arrogáns emberke ő (mindez megspékelve afféle vonzó csibészséggel), aki örül, hogy megtanították ölni, így megbosszulhatja európai „társait”, akik kegyetlen bánásmódban részesültek. Viszont a kemény külső érzékeny lelket takar – hiába is próbálná leplezni. Ha burkoltan is, de támogatja a gyengélkedőről visszatért társát, és amikor szembesül a haláltáborok borzalmával, akkor nincs mese, nála is eltörik a mécses. Ezek után pedig fogja magát, és meg akar ölni egy német tisztet, függetlenül attól, hogy az illetőnek van köze ehhez, vagy sem. De őt nem ez nem érdekli. A "vádlott" német (vagy náci), tehát csak bűnös lehet. És bár érezzük, hogy most Liebgott pajtást megcsapta az önbíráskodás szele, meg tudjuk érteni tettének indítékait.
Szemfüleseknek különösen ajánlott a sorozat, hiszen olyan (mára) elismert színészek is felbukkanak, mint például
Michael Fassbender, James MacAvoy, Simon Pegg, Jimmy Fallon, Dominic Cooper, Colin Hanks, Dexter Fletcher, Neal McDonough, Tom Hardy, Jamie Bamber (Csillagközi romboló valaki?), vagy éppen
Jason O’Mara (Sam Tyler a Life on Marsból).
És íme a negatívumok.
Michael Kamen (Isten nyugosztalja) zenéje csodás darab – külön hallgatva, ugyanis a főtémát leszámítva nem érzem, hogy illene a sorozathoz. A másik problémám pedig a „hamisítás”. Érdekesmód más történelmi vagy háborús filmeknél nem veszem észre, ugyanis nem ezekből tanulom a történelmet, és nincse rájuk biggyesztve a dokumentumfilm jelző. Viszont némely karakter történetét annyira megváltoztatják (a drámai hatás kedvéért), hogy az illető (valóságban is élt) veterán családjának a helyében már rég reklamáltam volna (Heh, én már csak ilyen szőrszálhúzogató némber vagyok.) Végül pedig van egy olyan rész, amikor az egyik (amerikai!) tisztet azzal vádolják, hogy megszegte a parancsot azáltal, hogy lelőtte a foglyokat (nocsak, nocsak...), viszont a sorozat végére kiderül (vagy legalábbis azt állítja), hogy nem tett ilyet. (Jaj már, minek őrizgetjük ezt a tökéletes katona-imidzset, he?

)
Ezektől függetlenül van merszem kijelenteni, hogy Az elit alakulat az egyik legjobban sikerült, legösszetettebb minisorozat ezidáig , nem véletlen, hogy ekkora kultstátusznak örvend. Remek alapsztori, kiváló alakítások (ez külön igaz a brit színészekre, akik bevállalták az amerikai akcentust), viszonylag kevés hazafias melldöngetés, kevés üresjárat, olykor nyomasztó hangulat – szóval egy próbát megér.
10/9,5
Ui: Hatalmas köszönet és respect annak, aki időt szánt arra, hogy elolvassa eme firkálmányt