A depresszió fő halálokozó lesz a jövőben

A depresszió nem mást, mint az, hogy az emberek nem törődnek egymással. Van akinek van olyan személy a környezetében, akivel minden ilyen kis apróságot kibeszélnek, és ők általában nem depressziósak.
De vannak azok, akik nem tudnak senki előtt megnyílni, magukba fordulnak, és hiába nem látszik rajtuk, teljesen kezdenek összetörni.
Ezeken az emberiségnek kell változtatni, hogy odafigyeljenek az apró jelekre, és próbálják szertefoszlatni ezt a hangulatot. Meg lehet ezt előzni, csak tenni kell érte.

Sajnos az is közrejátszik ebben, hogy egyre kevesebb ember érzi úgy, hogy van miért élnie. Ha nem lenne életem álma, amibe már évek óta kapaszkodom, szerintem már én sem lennék.

Egy kicsit elszomorodtam az olvasása közben. Én sem élem az életem rózsaszín felhőben, tegnap teljesen álmatlanul forgolódtam az ágyban és folyton az jutott az eszembe mit csinálok ezután. Szerencsére a gondolat hamar kiment a fejemből és el is tudtam aludni, de egy kicsit közre játszott ez a mai napomra is. Persze lehet azért mondani minden kívűlállónak hogy nincsennek problémáim de én ezt nem érzem így. Most viszont inkább úgy gondolom amíg van mit ennem nincs baj. Úgy gondolom ritka az olyan ember akinek nincsennek problémái, bár én csak nevetni tudok azokon, akik minden hülyeségen sírnak meg akik kiteszik mindenhova hogy most nekik mennyire rossz... Remélem azért ezt letudom majd küzdeni és örülök neki hogy sokszor van mibe kapaszkodnom. Barátok, család, álmok nélkül tényleg sehol sem lennénk. (bármennyire is nyálasan hangzik)

Ez elég szomorú..Régen én is magamba voltam fordulva a körülmények miatt,de mára már józan ésszel gondolkodom és próbálok mindent pozitívan felfogni. Illetve mostanra már rendes,aranyos emberek vesznek körül. Az öngyilkosság szerintem nem megoldás semmire.És az sem,ha az ember felvágja az ereit (vagyis a mai "tinik" csak a karjukat vagdossák mint a papírt) attól meg nem igen halnak meg,de az ő szégyenük ha olyan karral kell végigmenni az utcán. Ez az én véleményem az egészről. Mindenki a saját sorsáért él.Persze ez nem mindenkire vonatkozik,ha olyan helyre születnek,ahol nem tudnak lépni.Az élet egy ajándék,nem azért adták,hogy eldobjuk akármilyen körülmények vannak.

A depresszió egy nagyon csúnya betegség. Remélem a jövőben ez senkinél sem fog bekövetkezni.

Durva, nem szeretnék depresszios lenni.

Sajnos , hogy ez a világ ilyen .. mindenki csak átgázol a másikon , és észre sem veszi , hogy hány ember érzi ettől magát semminek . Ahogy pedig a cikk is mondja , bizony ez csak rosszabb lessz . A cikk pedig azt még meg sem említi , hogy hányan leszenek öngyilkossak mert az emberek kigúnyolják , csúfolják őket. Dehát hiába is várunk jobb életet , amíg a világot törtető ,őnzö emberek uralják.

Annyira imádom az ilyen empatikus, talpig segítőkész embereket, akik természetesen ismerik az összes depressziós embert, és képesek ilyen megtámadhatatlan, hiteles statisztikákat készíteni (lásd utolsó előtti mondatod). Mind a hétmilliárdan EGYÉNEK vagyunk. Más érdeklődési körökkel, külsőkkel, fájdalomküszöbbel, lelki teherbírással. Amit egy másik ember képes elviselni, az lehet, hogy egy másiknak beteszi a kaput. Például, bár ez nem lelki dolog, Nick Árpi képes kamionokat húzogatni a fogaival. Te miért nem vagy rá képes? Ha ő meg tudja csinálni, te miért nem? Mert más képességekkel rendelkeztek.
Az öngyilkosságról... Valóban menekülés. Az élet elől, amit már nem szeretne az adott ember tovább élni, mert ő így döntött. Úgy érzi, hogy nem képes elviselni többé az egészet, és amikor eléri valaki ezt a lelki állapotot, amikor tudatában van annak, hogy ha megteszi, nem él többet, nem láthatja a családját, és nem érdekli; valamint úgy érzi, nem köti már ide semmi, az egy nagyon durva szint. Önzőség, lehet. De az nem különben önzőség, hogy csak azért akarjuk, hogy tovább éljen, hogy nekünk ne fájjon? Teljesen mindegy, hogy szenved, a lényeg, hogy nekünk ne legyen rossz. Ami meg a tinédzser depressziót illeti, nem mindenkinek habos-babos álom ez a korszak. Talán a szülők elválnak, szétszakad a család, piszkálják az iskolában... Nem mindenkinek olyan az érzelmi beállítottsága, hogy könnyen bírja.
Tudod a világ nem csak fekete és fehér, vannak árnyalatok is. Mielőtt ilyen, a depressziósokra nézve megvető hangnemet ütsz meg a hozzászólásodban, nem árt körülnézni, és kicsit elgondolkodni.

Szenya tökéletesen egyet értek veled...

gyerekek..aztmondom..nehez..sokszor voltam depis..de engem megmentettek..szoljatok valakinek,beszeljetek valakivel..nem jatek!

szenya: 100%-ban egytértek veled. Nekem van egy osztálytársam aki kövér, mindenki piszkálja emellett még csúnya is szegényke, csak anyukája van, alig van pénzük, két nővére van és az egyikőjüknek még gyereke is van, de ő is velük lakik. Szerintem ha ő depressziós az nem a pubertás és talán vannak igazi problémái. Persze aki sosem élt még át ilyet, annak teljesen más kívűlről nézni.

Bella Pearl ez nem csak a pubertás kor miatt van.
Az csak az egyik ok,amiért azok lesznek a tinédzserek.Mindenkinek más az oka miért lett olyan,vagyis depressziós.Én még tinédzsernek sem mondhatom magam,csak 13 éves leszek,de sokszor vagyok nagyon lehangolt.Viszont az öngyilkosságra sosem lennék képes.Én is egy életvidám lány voltam,még egy éve is,de mostanába nagyon rosszul érzem magam lelkileg.Mindig nevettem,a tanterembe,ahogy beléptem végig öleltem az egész osztályt.Igaz,sokaknál közrejátszik a pubertáskor,de nálam ez csak egy kisebb próbléma,főleg úgy,hogy van egy autista bátyjám és teljesen elvagyok nyomva.Megértem,hogy vele többet kell törődni,viszont van egy lányuk is,akitől az sem kérdezik meg hogy van vagy hogyan telt a napja.Iskolába sem szeretek nagyon menni,de én nem azért,mert sokat kell tanulni,hanem mindennap még ha csak hülyeségből is gondolják,de megbántanak a szavaikkal az osztálytársaim.Sokszor már csak azért is megakarok felelni az embereknek és hadjanak végre békét,mert a stressz,ami rámzúdúl,az én 12 éves fejemre egyáltalán nem jó.Ebből felnőtt korban komoly bajaim is lehetnek.Sokszor alszom el sírva,tegnap is volt vagy hajnali 3 óra mire el tudtam aludni,van olyan csak ülök és elkezdek sírni/könnyezni.Nem tudom magamból kibeszélni sem,mert az álítólagos legjobb barátnőm teljesen elhanyagol.Szóval nem csodálkozom hogyha a felnőttek öngyilkosségot követnek el,nemhogy a kis,szinte tininek sem mondható gyerekek.
A cikkre visszatérve,teljesen igaz.Ezeket a dolgokat még az ember is észreveszi.akik pedig ebben a betegségben szenved kitartás!Én velük vagyok!

Tökéletesen megfogalmaztad a gondolataimat!

Nem vagyok teljesen érzéketlen, az én életemben is volt egy másfél éves ciklus, ami nehéz volt, amikor minden nap bent voltunk a magatehetetlen nagyapámnál egy-két órát, és nem csak azért mert a családi kötelék kötött, hanem azért mert a kurva berekszászi meg mit tudom én milyen ukrán növérkék szartak az egészre, ha rajtuk múlt volna, akkor mindenki feldobhatta volna a pacskert. Tehát, hiába voltam csak 9-11 éves, nagyon is tudtam, hogy min megy keresztűl, és hogy ezen senki sem tud segiteni, csak ott lehetünk mellette és szemlélhetjük, ahogy szépen lassan leépül és a szervezet felmondja a szolgálatot, az utolsó napig tudatánál volt, és ez a legrosszabb, legalább is szerintem.
Nos ezen túltettük magunkat, feszültek és ingerültek és leginkább fizikailag fáradtak voltunk mindannyian, de senki sem lett depressziós, nem hogy öngyílkos.
Igaz ekkor tájt én minden este multiban robbantgattam az "ellenség" bunkereit és hídjait, vagy üttöttem rajta ötöd magammal egy konvojon, és ez csak egy számítógépes játék volt, nem mondom, hogy segített, de jó érzés volt.
Szóval tudom, hogy vannak pillanatok, amik nehezek, de ezekre úgy kell tekinteni, mint kihívásra, mert ezek a kihívások azok, amik megacélozzák az embert, mint ahogy nem lehet állandóan szerelmesnek lenni, úgy nem lehet állandóan padlón lenni, vagy félni. Fel kell nőni az élethez is és szembe kell nézni vele. Ja és élvezni kell minden kis pillanatot, amit csak lehet.
Megoldást én sem tudok rá, de a káröröm segíthet, legalább is a mindennapi negatív gondolatok ellen.

Addig is az olyan hedonistáknak, mint jómagam megmarad a szívroham. Inkább egy vörös bögyöstől, mint a piros kettestől.

Szerintem túlzottak ezek a viziónált számok, de nem lennék meglepve, ha ez lenne az elsatnyult nyugat fő halálozási oka.

Szomorú hogy a világ ide tart...

Az a baj, hogy ez tényleg így lesz, hisz ebben a világban, ahol mindig görcsölni kell az állás miatt, 24 órán keresztül szürke falak közé vagy bezárva, semmi szabad levegő, és egyfojtában a pénz miatt idegeskedsz, nem is csoda, hogy ennyi depis ember van. Ide tartunk.

wrestlingfan abszolút egyetértek veled. Nekem is voltak nagyon nehéz időszakaim, de sosem tudtam sokáig magam alatt lenni. Mert mindig talpra KELL állni és menni tovább. Mindig van valamiért élni! Amerikára lehet, hogy igazak lesznek ezek a számok, de borzalom, hogy ott mik mennek amúgy is...nekem ha fizetnének sem mennék oda...

Azért el lehetne egy picit gondolkozni, miért van ennyi depis ember. A világ már koránts sem olyan, mint volt, sokat változott az emberekkel együtt. Én csak a régre tudok hivatkozni, mikor még nem volt net, meg mindenféle technikai eszköz boldogabbak voltak az emberek.

Ez borzalmas Kigondolta volna.....!?

ezt eddig is lehetett sejteni a mai fiatalok egyre jobban szeretenek magukba fordulni meg persze egyre tobb a kimeletlen embertars, a szulok meg sokszor sehol...az egesz tumblr iscsopog lassan a felvagott karoktol mert mostansag divat is lett...borzalom