A depresszió fő halálokozó lesz a jövőben

Az AIDS-et követően a depresszió követeli a legtöbb emberéletet 15 éven belül.
A teljes cikkhez kattints ide!

Már most is fő halálokozò. Amennyien meghaltak emiatt.

"A depresszió a haldoklás mellékhatása" ezt nem hagyhattam ki...a depresszió már most is egy fő ok...

Máig is rengetegen haltak meg emiatt

Ez nagyon szomorú..

Hát ez elég nagy baj!

Tudom milyen érzés ez, hiszen én is depresszióban szenvedek és még a gyógyszer sem segít. Már kétszer próbáltam öngyilkos lenni. A pszichiáter azt javasolta, hogy vegyek részt egy ilyen csoportos terápiában, de még nem tudom, hogy egyáltalán van-e kedvem ilyesmihez.

Te jó ég!

Miután az életminőség is egyre jobban romlik évről évre, több mindennek és mindenkinek meg kell felelni a lehető legtöbb elvárás szerint, nem is csodálom, hogy az idő múlásával így elhatalmasodik ez a probléma, ami nagyon szomorú Én nem vallom magam depressziósnak, de tény, hogy sokkal többet vagyok lehangolt az utóbbi időben, mint mondjuk 3-4 éve, gondolom ez azért is van, mert az élet nehezedik, de már csak az elveim miatt is, bármennyire mély ponton lennék, nem tudnék öngyilkosságot elkövetni :/ Ez szerintem valamilyen szinten az egyén gyengeségét is mutatja.

Én is régebben így voltam, sok dolgot csináltam, amit megbàntam, de változtam külsőleg és agyilag, èletcélom lett és már teljesen happy és egoista lettem. ^^ Remélem más is úgy jár, mint én.
Igen ezeket 11 -majdnem 12- éves fejjel írom.

Ez a cikk a legjobbkor jött. Olyan mély letargiában vagyok, mint már évek óta nem, de szerintem aki egyszer depresszióba esik, soha nem jön ki belőle igazán, mindig visszajön. 12 éves korom óta ezzel (is) szenvedek és mindig úgy tartottam, inkább fiatalon haljak meg a saját kezem által, mint, hogy valaki akarva-akaratlanul megöljön vagy bármilyen módon a halálomat idézze elő, illetve hosszú hónapokon/éveken keresztül szenvedjek valamiben, amitől a halál is jobb lehet... Szerintem Magyarország ebben is élen jár. Itt annyira rossz az élet, annyira nincsenek lehetőségek, hogy az ember vagy megszökik vagy élete végéig szenved és a végén talál más kiutat...

Nekem is volt egy olyan időszakom, amikor mindennek csak a rossz oldalt láttam és pánikrohamaim voltak, olyankor hányingerem, volt remegett a lábam, de már túl vagyok rajta és ha optimistának és boldognak nem is mondanám magam, de jobban vagyok. Ez viszont nagyon szomorú.

Jobbulást minden hasonló problémákkal küzdönek az oldalon!!!

Huh... Ezt nem gondoltam volna... Szegény emberek, akik ilyenben szenvednek! Nekem szerencsére még nem volt ilyen, és szerintem nem is lesz, bár ezt nem tudhatom, de imádok nevetni, és élvezem az életet. Csak lazán! Sajnos a családban már volt depressziós személy, a nagymamám.

Kezet foghatunk. Együtt érzek veled.

Én is depressziós vagyok,habár most jobban vagyok,mint voltam,nagyon hamar lettem depressziós.Halkan hozzátenném,szerintem más mentális betegségek is,de nem mennék pszichológushoz,szóval ez csak a saját véleményem,meg pár könyv.Gyenge próbálkozásaim nekem is voltak már-és még csak 15 éves vagyok.Szomorú.

ez igazából ember-, de főleg környezetfüggő. magam is küszködöm mentális problémákkal, pánikbeteg vagyok, voltak olyan szakaszaim, amikor rendszeresen hallucináltam, nagy eséllyel bipoláris vagyok, depresszióra nagyon erősen hajlamos vagyok - nem tagadom, bár itt vagyok húszévesen, hegeim is vannak, viszont egyik sem az ereimnél, mert erősebb vagyok a pillanatnyi őrületemnél, és van elég akaraterőm és motivációm. olyan gyerekkor van mögöttem, illetve olyan lelkisérüléseim vannak, amibe az emberek nagyrésze valószínűleg beleőrült volna. ezt nem én mondom fellengzésből, hanem orvosok, akik még mindig rendszeresen előjönnek az antidepresszánsokkal és a nyugtatókkal. csak épp megküzdöttem a gyógyszerfüggőséggel, éppen ezért tudok nemet mondani, és bár sajnos még mindig vannak olyan napjaim, amikor elég lenne a placebo a fájdalomcsillapítók helyett, de néha már csak azért is csinálom, csinálnom kell, mert bennem van a "pusztítanom kell magam" gondolat, hiszen tudom, hogy tönkretesz, és kórházba kerülhetek. és mindez csak azért, mert épp betelik a pohár, az mellékes hogy már teljesen tönkretettem a gyomromat így is, illetve hogy utólag mindig belátom, milyen hülye is vagyok.

mégis, hiába vannak rosszabb napjaim és pillanataim, képes vagyok belegondolni a következményekbe, abba, hogy milyen fájdalmat okoznék a családomnak és a barátaimnak, illetve abba, hogy mennyi minden áll még előttem, mennyi célom van, amit muszáj teljesítenem, és képes vagyok megállni, bármennyire is kilátástalannak tűnik az egész helyzet. és erre mások is képesek tudnának lenni, ha meglennének hozzá a körülmények. nem a depresszió miatt lesz egyre több halálozás - hiszen akkor már én sem lennék itt -, hanem amiatt a kiszolgáltatott helyzet miatt ami egyre inkább eluralkodik az emberek fölött, és azért, mert a reménytelenség és a céltalanság kiöl belőlük minden motivációt, minden okot az életre, minden érzelmet és realitást, szó szerint mindent, kiégnek, és többé nem lesz értelme küzdeniük, mert nincs senki akire számíthatnának, és akinek számítanának - legalábbis nem tudják velük éreztetni -, ezért inkább feladják. hiszen, ha nincs miért élned, minek élj?

Gimis koromban én is szenvedtem depresszióban, gyógyszereken éltem, és eszembe jutott az öngyilkosság is, viszont kb. egy pillanat múlva haragudtam magamra ezért. Bár az én problémám nem volt elég komoly ahhoz, mert végül is az volt a bajom, hogy foglalkoztam vele, mit gondolnak rólam a többiek. Soha nem tudtak rávenni olyan dolgokra, amikhez nem volt kedvem, azt mutattam, hogy teszek rájuk, pedig belül nagyon is bántott, hogy nem fogadnak el olyannak, amilyen vagyok. Aztán rájöttem, hogy az a legnagyobb hiba, ha mások véleménye, főleg kis hülye tizenéveseké, határozza meg azt, hogy én hogy álljak hozzá magamhoz. Ma meg már ott tartok, hogy a már felnőtté vált kortársaim vagy akár egy hatvan éves véleménye sem tud padlóra küldeni.
Egyáltalán nem lep meg, hogy ez a probléma ilyen nagy méreteket ölt, csak rendesen körbe kell nézni, és már akár az utcán is találkozhatunk olyannal, akiről talán nem is sejtjük, hogy éppen az öngyilkosságra gondol.
Viszont szerintem az gyávaság, ha valaki a problémák elől a halálba menekül. Inkább bátrabban kell hozzáállni a dolgokhoz, ha kell, leugatni minden s*ggfej fejét, minthogy magunkban tegyünk kárt.

Hát igyekszem nem ilyen lenni...

Ez szomorú. Már az is javíthatna a helyzeten, ha sokkal jobban odafigyelnénk egymásra, az talán megelőzné a tragédiákat, ha magát a depressziót nem is. Én gyakran vagyok levert, van egy enyhe alvászavarom is. Tudom, hogy ez még nem depresszió, az öngyilkossággal sem próbálkoznék soha, de én már ezt is nehezen bírom, bele se merek gondolni, hogy hogyan érezheti magát az, akinek még ennél is rosszabb...