Forrest Gump
VIGYÁZAT, SPOILER-GYANÚS! (Csak az elővigyázatosság kedvéért.)
(Az a harci helyzet, hogy erős késztetést éreztem, hogy megnézzek egy nagybetűs KLASSZIKUST.)
Ha lenne egy olyan lista, amin az általam leggyakrabban megtekintett filmek szerepelnének, akkor a Forrest Gump simán az első helyen végezne, nem kis előnnyel. Egy egyszerűen nagyszerű alkotásnak tartom, annak ellenére, hogy jó pár éve nem értettem, hogy mit esznek rajta a nézők – mondhatni nem voltam elragadtatva tőle. Furcsáltam, hogy egy csökkent szellemi képességű ember milyen sikereket ér el benne, és bevallom, kicsit naivnak tartottam a film életszemléletét, patriotizmusát (Bocsánat, de nekem ez a vesszőparipám.
) Aztán idősebb fejjel adtam neki még egy esélyt, és ráeszméltem, hogy ez a film jóval több, mint egy szimpla amerikai sikersztori.
Történetünk kezdetén a georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél, aki mindent látott és mindent átélt - de nem mindent értett. Szó, ami szó, nem ő a legnagyobb koponya e földkerekségen – bár az IQ-ja csak egy kicsit van a normál szint alatt, ez bőven elég, hogy rosszindulatú megjegyzések két lábon járó céltáblája legyen. Ám úgy tűnik, ez egyáltalán nem zavarja sem őt, sem a mamáját, sem a legjobb (és egyetlen) barátját, Jenny-t. Mi több, pont ennek a naivitásnak köszönhetően alakul ki a pozitív életszemlélete, ami végülis segít neki ártatlannak maradni egy olyan világban, ami elveszítette az ártatlanságát; például nem lesz belőle bekattant vietnámi veterán, sőt: neki az egész háborúból annyi marad meg, hogy
“Mindig nagyon sokat mentünk és mindig egy Charlie nevű fickót kerestünk”. Cirka harminc év alatt eléri, hogy egyszerre (na jó, nem egyszerre) legyen futballsztár, háborús hős, sikeres üzletember és egyfajta popikon – viszont számára csak egy fontos dolog (pontosabban személy) létezik eme világon, és az Jenny, akire mindig gondol - függetlenül attól, hogy éppen mit csinál, vagy hol van.
A színészekről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni (Figyelem, többmondatnyi ömlengés következik!
).
Tom Hanks már az előző évben is brillírozott a
Philadelphiában (meg is kapta érte az Oscar-díjat), de a mostani alakítása jóval hatásosabb. Látszik rajta, hogy nem esett nehezére eljátszani egy olyan karaktert, aki mentes olyan emberi tulajdonságoktól, mint a csalárdság vagy a ravaszság, és hírből sem ismeri a gonoszság fogalmát. Őszintén szólva, akárhányszor megnézem a filmet, egyre nehezebben tudok más színészt elképzelni a címszerepben, annyira tud azonosulni a figurával. (Hozzáteszem, Hanks mindig is a kedvenc színészeim közé tartozott, számomra ő jelenkor James Stewart-ja.) Imádom azt a jelenetét, amikor elmegy a szerelmét megnézni a fellépésén, és mikor meglátja (aki látta, tudja milyen a fellépés) azt gondolja, hogy
"Teljesült az álma, színpadon van, a gitárjával". Ez a pillanat kicsit komikus is, de ebben az egy gondolatban benne van a főszereplő életszemlélete, ha ilyen valakivel találkoznék, felnéznék rá, nem érdekel, ha mondjuk úgy, "nem túl menő" az illető. Kicsit olyan, mint Johnny Depp a
Don Juan de Marcoban, rajongok az ilyenekért! Szerintem az ilyen gondolkodással bíró emberek nem bénák, vagy bolondok, hanem kivételesen szerencsések.
A “többiekről" is csak jókat tudok mondani (illetve írni).
Robin Wright élete legjobb alakítását hozza: bár tény, hogy a karaktere kevésbé szerethető (sőt, sokan azt gondoljuk, hogy nem is érdemli meg Forrest kedvességét), de talán ez így volt jó, hisz ahogy apám mondaná:
“nálunk is van olyan, hogy rátalálunk A Nőre, és annak ellenére, hogy nemegyszer megbántott, elhagyott, mindig visszafogadjuk...” (Arról nem is beszélve, hogy Jenny-nek kijutott egy elcseszett gyerekkor, ami miatt később felnőttként nem találja a helyét…)
Sally Field egyszerűen imádnivaló Forrest anyjaként, az
"az a hülye aki mondja"-bölcsessége már klasszikusnak számít;
Mykelti Williams pedig jó néhány humoros pillanatot szerez nekünk Bébéként (lásd “rákos”monológ). Végül, de nem utoljára, hadd essék néhány szó
Gary Sinise-ről, akit szinte minden mozirajongó Dan hadnaggyal azonosít – nem véletlenül. Egyenesen szenzációs, amit amit a hazája és a családi hagyomány iránt elkötelezett katona szerepében művel, játéka nem kevés fájdalommal és szenvedéllyel tölti meg a film középső (és egyben leglaposabb) részét. (És ilyenkor vérzik a szívem Sinise miatt, hiszen ha anno jól jött volna ki neki a lépés, vagy ha jobban tudott volna élni a lehetőségeivel, akkor most ő lenne napjaink egyik legjobban foglalkoztatott karakterszínésze.
Kár érte.)
Szót kell még ejtenem a zenéről: Alan Silvestri érzelemdús akkordjait élvezet hallgatni, a szívfacsaró főtémáról inkább ne is beszéljünk. És ha ez nem lenne elég, akkor a betétdalok is igazi csemegének számítanak azoknak, akik rajonganak a régi idők muzsikájáért (Elvis Presley, Bob Dylan, Creedence Clearwater Revival, Aretha Franklin, The Beach Boys, The Doors, Simon & Garfunkel, Jefferson Airplanes, Scott Mckenzie, Lynyrd Skynyrd, Fleetwood Mac – hoppá, sikerült majdnem az egész tracklistát felsorolnom
).
Zárásképpen “néhány” szó a film üzenetéről, amiből jelen esetben több is van – némelyik azonban kevésbé egyértelmű, személye válogatja, hogy kinek mi marad(t) meg. Szólhat arról, hogy soha ne adjuk fel - miért adnánk meg magunkat a sorsnak, ha nem tudjuk, hogy mi várhat még reánk? De úgy is fel lehet fogni a film tanulságát, hogy egyes emberek másképp látják a dolgokat, mint mások: legtöbbször nem értenek egyet, néha még a puszta megértés sem megy. Pedig nem is olyan nehéz, ha az ember megpróbálja. De ha nem megy, akkor csak egyszerűen fogadjuk el - mint Dan hadnagy Forrestet.
Összefoglalva, a Forrest Gumpot minden idők egyik legszebb és legmeghatóbb filmjének tartom (belegondolni is durva, hogy ’95-ben olyan vetélytársai voltak az Oscar-gálán, mint a Ponyvaregény, vagy a Remény rabjai). Robert Zemeckis-nek meg azt tanácsolnám, hogy hagyjon fel a Polar Expressz-Beowulf-féle sallangokkal, és sürgősen térjen vissza Kapcsolat, a Számkivetett és a Forrest Gump-típusú filmekhez, hiszen ezek igazi etalonnak számítanak a hollywoodi drámák közül.
10/10*
Ui: hatalmas respect azoknak, aki az elejétől a végéig elolvassák ezt az irományt.
Én egyébként egyetértek veled ebben is bár szerintem a harmadik film lett a legjobb 
4 felhasználónak tetszik:
offline
ami nagyon jól indult azt kb 30 perc után tönkretették.Pedig Michael Fassbender fény évekkel jobb színész mint Channing Tatum.a 9.Légió egy rossz film a Sas pedig egy tisztességes kalandfilm.
)
A grafikáról nem is beszélve, a Skorpiókirály a végén, és amikor Imothep drámatagozatos tudással beugrik szörnyülködve az akciódúsnak nem mondható jelenetbe, mindent vitt.
! Messze a legunalmasabb és legrosszabb rész az eddigiek közül, ezt az iMDb most jelenleg 4.6 is bizonyítja! A vége jó volt Bella szemei, de kár hogy ez a befejezést már az Avatar végén ellőtték!Megint bebizonyosodott hogy Kristen nagyon rossz színésznő! 5/10
