Minden a képmutatásról, és a látszatról szól. Csak az a probléma, hogy ezt sokan képtelenek beismerni.
Hogy mire is gondolok...?
Látszat: leírom az életem egy blogban, hogy az mennyire pocsék, hogy senki nem szeret, mennyire egyedül érzem magam. De azt nem látom be, hogy csak virtuális életet élek, mert mindent meg kell osztanom a világgal, minden fájdalmamat, és sajnáltatom, vagy legalábbis sajnáltatni próbálom magam. Mindezt ahelyett, hogy figyelembe sem venném, mit mondanak számomra tökéletesen ismeretlen emberek, akik semmit, az ég világon semmit nem tudnak arról, ki is vagyok valójában.
Képmutatás: egy közösségi oldalon követek egy olyan embert, akit nem ismerek, soha nem találkoztam vele, és nagy valószínűséggel soha nem is fogok, de azért csak követem, és csak beállok a birka-táborba, és belerúgok én is egy jó nagyot, csak azért, hogy bizonyítsam, én mennyire baromira felsőbbrendű, jobb vagyok nála. Hogy velem ilyen nem fordulhat elő.
És ezeken túl az emberek bár imádnak kommunikálni, csak beszélni nem. Mindent a lehető legszemélytelenebb módon, nehogy túl sok emberrel kelljen személyesen találkozni. Mert szép dolog, hogy valakinek van x ismerőse közösségi oldalakon, de az ilyen esetek azt is megmutatják, hogy csak addig mondhatod őket ismerőseidnek, amíg nem szorulsz a segítségükre, megértésükre, támogatásukra.
És akkor még nem is említettem az olyan elgondolkodtató dolgokat, amik már más hozzászólásban is felmerültek, miszerint hol voltak ezeknek a lányoknak a szülei, a közeli családja, vagy a tanárai. Csak egy esetben fordulhat olyan elő, hogy a szülők semmit nem tudnak a gyerekeikről, amikor a szülőt magát soha nem is érdekelte a gyereke. Amikor csak annyi volt a dolga, hogy megszülje, és a minimálisnál semennyivel sem tovább nevelje, utána meg majd csak lesz belőle valami.
Amandanak
""csak"" két dolgot kellett volna tennie. Az egyik az, hogy segítséget kér, akár a családjától, akár szakembertől, akár a hatóságoktól. A másik pedig az, hogy vállalja, hibázott, mert emberből van, gy hibázhat, és együtt él ezzel. Ehelyett ő, és a hozzá hasonló számtalan ember meg a világon mit csinál? Ismeretlen emberek szavát veszi készpénznek, ami soha nem segített még érdemben senkin, csak még nagyobb kárt okozott.
Azt viszont nyomatékosan kijelentem, hogy ezzel a hozzászólásommal nem ítélkezek felettük, sokkal inkább gondolkodóba estem. Azt már régen tudom, hogy baj van ezzel a világgal, de az még egyelőre megengedett, hogy a saját életemet én irányítsam, és ne ismeretlen, névtelen, arctalan, tudatlan birka-csorda.
Karina, remek cikk lett!