Cseke Péter
- Születési név
- Cseke Péter
- Becenév
- Peti
- Születési idő
- 1953. október 03.
- Születési hely
- Nagyvárad, Magyarország
- Foglalkozás
- színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár
- Családi állapot
- nős, 2 gyermek
- Partner
- nem publikus
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- kék
- Csillagjegy
- Mérleg
- Linkek
- Starity RSS-csatorna
Cseke Péter életrajza
Élete:
Cseke Péter Nagyváradon látta meg a napvilágot 1953.október.03.-án. Szülei, Cseke Sándor és Riedinger Beatrix (Révi Bea) is színészek voltak. 1972-1976 között tanulmányait a Színház-és Filmművészeti Főiskolán végezte, 1976 és 1981 között pedig a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1981-1990 között a Madách Színházban tevékenykedett, míg 1990 és 1992 között már a Nemzeti Színház tagja volt. 1992-2008 között Péter szabadfoglalkozású volt. Elnökségi tagja a Jéglabda Szövetségnek 1992-től. A Színház-és Filmművészeti egyetemen tanított 1994 és 1997 között, de 2001-2005 között már a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanított. 2003 és 2007 között „Doktoranduszképzőjének” diákja volt a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Főrendezője a Turay Ida Színháznak 2004-től. Megválasztották a kecskeméti Katona József Színház igazgatójának 2008-ban. A fiatal hős szerepkört töltötte be pályája elején, később karakterszerepeket játszott igen nagy sikerrel. Könnyed, prózai a játékstílusa a táncos és énekes szerepekben is.
Magánélete:
Feleségül vette Sára Bernadett színésznőt,és született két gyermekük.
Díjai:
Jászai Mari-díj (1990)
Bilicsi-díj (2006)
Klebelsberg-díj (2008)
Nádasy Kálmán-díj (2014)
írta: SilverWolf
Színház:
Ezeregyéjszaka
A férjek iskolája
Nyaralni mindenáron
Az ifjú W. újabb szenvedései
Figaro házassága
Eredeti helyszín
Csongor és Tünde
Az ember tragédiája
Hamlet, dán királyfi
Lila akác
Anyegin
Három nővér
A diákbolondító, vagy sok lúd disznót győz, avagy Finomabban Bábuk közt egy ember
Nebáncsvirág
A sötét ház
Volpone
Kazimir és Karolin
Házmestersirató
Törtetők
János király
Cukorváros
Varsói melódia
Mukányi
Jutalomjáték
A makrancos hölgy avagy Boszorkányszelidítés
A csata
Csók
A Noszty fiú esete Tóth Marival
Isten, császár, paraszt
Macskák
Uraim, csak egymás után
Béla király
A királynő katonái
Töltsön egy estét a Fehér Rózsában
A vén bakancsos és a fia a huszár
A pártütők
Páratlan páros/Páratlan páros 2
Szent Bertalan nappala
Síp a tökre
Caligula
A női partörség szeme láttára
Doctor Herz
A falu rossza
Vannak még kísértetek!
Lear
A kétfejű fenevad
Szemenszedett igazság
Sosem lehet tudni
Jaj, apu, szegény apu, a szekrénybe beakasztott tégedet az anyu, s az én pici szívem olyan szomorú
Liliomfi
Játék a sötétben
Hálószobakomédia
Egyszer az életben
Kakukktojás
Öbölből vödörbe
Gyertyafénykeringő
Várj, míg sötét lesz!
Társasjáték New Yorkban
Isten pénze
Kétszemélyes bolondságok
A tulipiros tigris
Őrült nők ketrece
Ki a normális? avagy A marha férj
Mezítláb a parkban
Pletyka
Kész komédia
Lugosi (a vámpír árnyéka)
Harmadik Richárd
Vacsora négyesben
Hepiend avagy A mesének legyen jó vége
Caligula helytartója
Janika
Adjátok vissza Pinocchiót!
A vitéz szőcs
János vitéz
Imádok férjhez menni
Kakukkfészek
Az okos mama
A halhatatlanságra vágyó királyfi
Mi van a szoknya alatt? avagy A káprázatos kisasszonyok
Az álomfestő
A tűmese
Butaságom története
Betlehemes játék
Hamupipőke
Koktél hatkor
Mirkó királyfi
A legszebb ajándék
Tombol az erény
Zurinka
Indul a bakterház
A vitéz szabócska
Árgyélus királyfi
Hófehére és a hét törpe
Piroska és a farkas
Nem ér a nevem
A bátor pingvinek
Színházi rendezései:
Páratlan páros (1991)
Ágacska (1993)
Feri világgá megy (1994)
Gyertyafénykeringő (1995, 1998)
Ludas Matyi (1996)
Elvarratlan szálak (1996)
Alice Csodaországban (1997)
Hamupipőke (1998)
Vőlegény (1998)
Ünnepi ügyelet (2000)
Wiener Waltzer (2000)
Harmadik Richárd (2000, 2011)
Emil és a detektívek (2001)
Játék a kastélyban (2001, 2008-2009)
Bolond vasárnap (2001)
Holle anyó (2002)
A női szabó (2002)
Janika (2002, 2007)
A négyszögletű kerek erdő avagy A játéknak soha nincs vége (2003)
Dzsungel (2004)
Az okos mama (2004)
A kétbalkezes varázsló (2004)
Vidám kísértet (2004)
Mi van a szoknya alatt? avagy A káprázatos kisasszonyok (2004, 2011)
Goodbye Charlie (2005)
Őrült nász avagy Esküvő a lokálban (2005)
A new york-i páparablás (2005)
Döglött aknák (2006)
Tombol az erény (2007)
Dollárpapa (2007)
Indul a bakterház (2007-2009)
Hajmeresztő (2008)
A négyszögletű kerek erdő (2010)
Az aranyműves boltja (2010)
Filmjei
Játékfilmjei:
Holnap lesz fácán (1974)
Az idők kezdetén (1975)
A kard (1977)
Ideiglenes paradicson (1981)
Gyertek el a névnapomra (1983)
Szirmok, virágok, koszorúk (1984)
Cere Rudi (1988)
Az agglegény (1990)
Ezüstnitrát (1996)
Igazából apa (2010)
Vége (2010)
Tévéfilmek:
A gonosztevő (1974)
Bach Arnstadtban (1975)
II. Richárd (1976)
Lidérces álmok (1978)
Félkész cirkusz (1978)
Cseresznyéskert (1979)
Hogyan csináljunk karriert? (1981)
Petőfi 1-6. (1981)
A canterville-i kísértet (1982)
Akar velem játszani? (1982)
Mint oldott kéve 1-7. (1983)
A rágalom iskolája (1984)
Megbízható úriember (1984)
Kémeri 1-5. (1985)
Gyalogbéka (1985)
Egy szerelem három éjszakája (1986)
A kertész kutyája (1986)
Nyolc évszak 1-8. (1987)
Szomszédok (1989-1998)
A nagy varázslat (1989)
Zenés húsvét (1993)
Szent Gellért legendája (1994)
Erdélyi dekameron (1995)
Szemben a Lánchíd oroszlánja (1995)
TV a város szélén (1998)
7-es csatorna (1999)
Csipkerózsika (2010)
Férjhez ment Szabó Zsófi - kiderült, ki lett a férje
Férjhez ment Szabó Zsófi - kiderült, ki lett a férje
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Cole Sprouse reagált a testvére és Palvin Barbara gyermekére
Cole Sprouse reagált a testvére és Palvin Barbara gyermekére
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Cannes-i filmfesztivál 2026 - így jelentek meg a sztárok I.
Cannes-i filmfesztivál 2026 - így jelentek meg a sztárok I.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Velünk véget ér: már a bírónak is elege lett Blake Livelyból
Velünk véget ér: már a bírónak is elege lett Blake Livelyból
Tovább folytatná az ügyet.
Chace Crawford végre elárulta, kivel jött össze a Gossip Girlből
Chace Crawford végre elárulta, kivel jött össze a Gossip Girlből
Nagy szerelmek szövődtek.
Bella Hadid megmutatta az lehetetlenül vékony derekát
Bella Hadid megmutatta az lehetetlenül vékony derekát
Elképesztően vékony a modell.
Férje szerint Selena Gomez úgy eszik, mint egy 5 éves
Férje szerint Selena Gomez úgy eszik, mint egy 5 éves
Elárulta az étkezési szokásait.
Második gyermekét várja a Ginny & Georgia sztárja
Második gyermekét várja a Ginny & Georgia sztárja
Ismét anya lesz Brianne Howey.



