Almási Kitti: „Felnőtt ember ne éljen a szüleivel”

Anyák napja közeledtével égető problémát feszeget a Comedy Central: A Miller család vígjátéksorozat kapcsán Almási Kitti beszél arról, hogy milyen veszélyeket, konfliktusokat rejt, ha egy harmincas, egyedülálló felnőtthöz beköltözik az édesanyja. Igaz, hogy anya csak egy van, néha gátat kell szabni a mérhetetlen szeretetnek.
A teljes cikkhez kattints ide!

Hát igen. De mondani mindent könnyű. Manapság, amikor munkája sincs egy csomó embernek, vagy ha van is, nevetséges fizetéssel... Hát hová menjen a gyerek? Kénytelen otthon maradni, mert ez a leggazdaságosabb megoldás. (Vagy fordítva: a nyugdíj nem elég semmire.) Az ember a szeretteit meg csak nem rakja az utcára... Viszont természetesen igazak a hátulütők: a szülők egyszerűen képtelenek elfogadni, hogy a gyerekük felnőtt ember és mindenbe bele akarnak szólni (és bele is szólnak) és mindent tudni akarnak. 0 magánélet. Ha pedig nem akarsz valamiről beszél, te vagy a szemét, hogy így viselkedsz velük. (= 'buncow'-n)

Jaja Sally!

Ha idehaza működne, mit működne létezne az egykeresős modell, akkor lehetne beszélni itt saját lakás és ház bírtoklásáról, míg viszont egy normális életszínvonalat legalább három fizetésből lehet elérni és fenntartani, addig ez sok embernek, köztük nekem is állom marad.

Ez tény. Bár ahogy az előttem írok is mondták, míg ez a gazdasági helyzet fennáll a legtöbb felnőtt a szüleivel lakik. Bár engem ez még nem érint 16 évesen, de a szüleimet igen. Miután elváltak apu odaköltözött a nagymamámhoz, mi meg anyuval maradtunk az Ő szüleivel. Tapasztalatból mondom, hogy a generációs különbségek néha hatalmas nagy vitákhoz vezetnek, alkalmazkodni kell, ami elég nehéz, nálunk egy tizenéves, egy harmincas és 2 hatvanas ember él együtt, egy házban.
Külön bejárattal még csak-csak elviselhető lenne a helyzet, de szerintem, ha a szülők akarnak ígyis-úgyis átjárkálnak a gyerekeikhez - ezért nem építkeztünk mi se.

A múlt században három generáció is együtt élt két szoba konyhában. Még külön szoba se jutott, nem hogy külön ház. Nem tartom jónak, hogy valaki csak azért, hogy egyedül lehessen albérletet fizet, pedig otthon meglenne a szobája. Gyűjthetne egy saját lakásra, míg otthon lakik. Az se okos dolog mikor az ifjú párok felvesznek harminc milliót 25 évre, jegyet váltanak a stressz járatra. Alapjáraton mindenkivel nehéz együtt élni, legyen az gyerek,középkorú vagy idős. A legtöbb párkapcsolat is az összeköltözés után megy tönkre. Alkalmazkodni minden közösségben kell, beleértve a munkahelyet és a baráti társaságot is.

Nem is tudom, ha viccesen veszük,ne éljen hát,de elköltözni sem valami könnyű, főleg ha nicns háttér

A cikknek abszolút igaza van, egy bizonyos pontig rendben van, ha együtt élünk a szüleinkkel, de persze ne a nyakukon akarjunk megöregedni.

Nem értek mindenben egyet ezzel a cikkel az együtt élés a szülővel ától is függ milyen a kapcsolat a szülővel mit enged meg és meddig mehetünk el.
Azért persze vannak határok.
Az én anyukámmal mindent meglehet beszélni én szeretek vele lakni szeretek neki segíteni hiszen csak ő nevelt fel,és sokkal tartozom neki.
És egy pasinak ne a csaja legyen már fontosabb az anyánál..mert egy anya pótolhatatlan.
Én senkiért sem szorítom hátérbe!!!!

Hát az holtbiztos,hogy vannak olyan rámenős anyukák,akik még a a felnőtt fiukat is irányítani akarják! Pláne ha még együtt is élnek: Hol voltál? Kivel voltál? Stb... Nem rosszból,de ilyenektől a legjobb menekülni... Persze nem azt mondom,hogy ne tartsa a kapcsolatot a szüleivel,de az együttélés ilyenkor keserves lehet...

Ez nagyon igaz sajnos, főleg ha nincs lehetőség arra, hogy külön költözzünk szüleinktől vagy a párunk szüleitől! :/

Teljes mértékben egyetértek a cikkel!
Ez ösztönös a szülőknél.Minél messzebb vagyunk tőllük annál jobb.Ezt még anyum is bevalotta anno mikor ő költözött el az ő szüleitől.Persze én még élvezem 20 évesen a szülői kényeztetést,de nem hiszem,hogy sokáig fogom/akarom