Serge Gainsbourg

Serge Gainsbourg, eredeti nevén:
Lucien Ginsburg (Párizs, 1928. április 2. – Párizs, 1991. március 2. 62 évet élt) francia költõ, zeneszerzõ, énekes, színész, filmrendezõ.
Az elátkozott költõ és provokátor szerepét magára öltõ mûvész egyike volt kora legtermékenyebb énekes-dalszerzõinek, aki minden zenei stílust kipróbált, de belekóstolt a filmkészítésbe és az irodalomba is. Számos film, videoklip, és több mint negyven filmzene szerzõje.
Orosz zsidócsalád gyermeke. Szülei, Joseph és Olechka Ginsburg 1919-ben, a bolsevikok elõl menekülve hagyták el Szovjet-Oroszországot és mentek Konstantinápolyon keresztül Marseille-be, majd Párizsba. Joseph bárokban és kabarékban zongorázott. A család elsõ gyermeke, Marcel nagyon korán meghalt. 1927-ben született az idõsebb nõvér, Jacqueline, majd 1928-ban a kétpetéjû ikrek, Liliane és Lucien Ginsburg.
A kis Lucien gyermekkorát Párizs szegénynegyedeiben töltötte. Apja megtanította zongorázni és a klasszikus zene, valamint a festészet világa felé terelgette.
A háború éveit nehezen élte meg: vidékre került, sárga csillagot kellett viselnie („seriffcsillagot” – mondta késõbb viccelõdve). Több napon át egy erdõben kényszerült meghúzni magát, miközben az SS gyûjtötte be a zsidókat.
Visszatérve Párizsba a kis család az elõkelõ 16. kerületben telepedett le. Az egyre fegyelmezetlenebb Lucient sorozatos iskolai kudarcok érték, nem sokkal az érettségi elõtt abba is hagyta a tanulást. Beiratkozott a Képzõmûvészeti Fõiskolára, hogy építészetet tanuljon, azonban a magasabb szintû matematikai tanulmányok elkedvetlenítették, ezért a fõiskolát is otthagyta. Ekkor találkozott késõbbi elsõ feleségével, Élisabeth Levitsky-vel, aki összehozta õt a szürrealistákkal.
Az 1948. év fontos dátum az éppen sorkatonai szolgálatát teljesítõ, géppuskás mesterlövész Lucien életében: egy engedély nélküli eltávozás miatt ugyanis sötétzárkát kapott. Ekkor kezdõdött az eltávozástól megfosztott mûvész életében az alkoholizáló idõszak – ezredbéli bajtársaival rendszeresen lerészegedett.


Találkozás Boris Viannal
Harmincéves koráig Serge kisebb munkákból élt. Volt rajztanár, énektanár, felügyelõ tanár… Fõ tevékenysége azonban a festészet volt. Festõzseni szeretett volna lenni, mint Francis Bacon ír festõ vagy Fernand Léger, akinek diákja volt, de hamar otthagyta a bohémvilágot, hogy nevet és keresztnevet váltva („a Lucien olyan fodrászfiús…” – mondta) a Deauville-környéki kaszinókban és olyan híres párizsi éjszakai mulatókban zongorázzon, mint a Madame Arthur.

Számos dalt komponált, sõt, még egy zenés revüt is összeállított. Ezidõtájt vált féktelen nõcsábásszá, nagy számban hódította meg õket, elhagyta elsõ feleségét, akitõl hat év házasság után, 1957-ben hivatalosan is elvált.
Elsõ albuma – rajta a késõbb befutott Le Poinçonneur des Lilas címû dallal – feltûnést keltett ugyan, de üzleti katasztrófának bizonyult. Marcel Aymé író azt mondta róla, hogy dalai „egy hatósági jegyzõkönyv ridegségével bírnak”. Ugyanakkor mestere, Boris Vian – nem sokkal 1959-ben bekövetkezett halála elõtt – az amerikai Cole Porter zeneszerzõhöz hasonlította.

1968-ban a Slogan címû film forgatásán találkozott Jane Birkin angol színésznõvel, akit a következõ évben feleségül vett, és akivel újabb dalokat adott elõ: a Je t'aime… moi non plus (Szeretlek, én már nem – hazánkban többnyire csak Je t'aime-ként ismert), valamint a 69 année érotique (69, erotikus év) – annak ellenére, hogy nagyon sok országban indexre tették – világsikert arattak.
Az elkövetkezõ tíz évben mindketten rengeteget forgattak, de Gainsbourg és Birkin sokat szerepelt együtt a médiában is: egyfajta „francia Lennon – Yoko Ono páros” lettek.
Az 1970-es éveket négy sikeres album fémjelzi: 1971-ben az Histoire de Melody Nelson (Melody Nelson története), 1973-ban a Vu de l'extérieur (Kívülrõl nézve), 1975-ben a Rock around the bunker (Rock a bunker körül), valamint 1976-ban a L'Homme à tête de chou (A káposztafejû ember). Annak ellenére, hogy ezek az albumok csak szerény kereskedelmi sikert hoztak (a legtöbb 30000 példányban kelt el), szerzõjüket a francia sanzon élenjárói közé emelték.
A korabeli sajtó szerint a Melody Nelson „a pop-korszak elsõ igazi szimfonikus költeménye”.

1973 májusában Serge Gainsbourg szívrohamot kapott. Ennek ellenére tovább ivott és dohányzott: hû maradt ahhoz a személyiséghez, amivé éppen e magatartásával vált.


Családja
Serge Gainsbourg az apja Charlotte Gainsbourg színésznõnek, aki a Jane Birkin színésznõ-énekesnõvel kötött házasságából született. Serge vele adta elõ 1984-ben a Love on the beat címû album Lemon Incest dalát.
További két gyermeke (Natacha és Paul), a második, Françoise Pancrazzi-val, a 60-as években közel 10 évig tartó együttlétbõl (ebbõl öt év házasság), míg Lucien (Lulu) a Bambou-val való kapcsolatából született.


ÉLETSTFORMÁJA: „Gainsbarre”
Bárok, ivászatok, éjszakai dorbézolások, teljesen legyengült fizikum… „Gainsbarre” – Serge rosszabbik énje – egyre gyakrabban lépett Gainsbourg helyébe, aki már a televíziós fellépéseken is ittasan jelent meg. A rosszul borotvált, részeges, elátkozott költõ szerepét öltötte magára. A botrányhõs-zseni egyszerre undorította és késztette csodálatra az embereket. Tizenkét év együttlét után Jane Birkin nem bírta tovább, 1980-ban elhagyta õt.
Gainsbourg megírta újabb reggae-albumát, Friedrich Nietzsche Ecce Homo mûvének szövegét felhasználva.
Találkozott Bambou-val (Caroline Von Paulus), legújabb múzsájával, akit feleségül vett, és akinek – Gainsbourg mániája már csak ilyen – azonnal dalokat írt. Elénekeltetett vele néhány dalt, azonban azok nem találtak visszhangra (Made in China album – 1989)
Ezután New Yorkba utazott, ahol két nagylemezének, a Love on the Beat és You're under arrest anyagát vette fel. A reggae után a hip-hop és a funk iránt érdeklõdött. A lemezbemutató koncert hosszú heteken át tartott telt ház elõtt a Casino de Paris színpadán.
Teljes életmûve egy CD-csomagban jelent meg olyan, ma már szinte fellelhetetlen felvételekkel, amelyekért a gyûjtõk aranyárban fizettek, azonban a csomag nem tartalmazta a más énekeseknek írt dalokat.
Az idõközben az egyik májlebenyét elvesztõ Serge Gainsbourg közvetlen halálát ötödik szívrohama okozta. 1991. március 7-iki temetésén – családtagjain kívül – nagyon sok híres személyiség jelent meg, többek között Catherine Deneuve, Isabelle Adjani, Patrice Chéreau, Renaud, Johnny Hallyday, és két volt kulturális miniszter: Jack Lang és Catherine Tasca. A párizsi Montparnasse temetõben található, szüleivel közös sírja Jean-Paul Sartre – Simone de Beauvoir írópáros és Charles Baudelaire költõ sírjával együtt a leglátogatottabbak közé tartozik. A sírt elborítják a virágok és különféle tárgyak: fényképek, káposzta (az album címére utalva), üzenõcédulák, metrójegyek stb. François Mitterrand francia köztársasági elnök mondta róla: „Õ volt a mi Baudelaire-ünk, vagy Apollinaire-ünk…
A mûvészetek szintjére emelte a dalt.” Párizsi otthonának, a jól ismert 5bis rue de Verneuil alatt lévõ házának falát ma is grafittik és versek borítják.



Elismerései
1996: César-díj a legjobb filmzenének (posztumusz), Jean Becker Élisa címû filmjének zenéjéért.
1965: Megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált a Poupée de cire, poupée de son (Viaszbaba, rongybaba) címû dalával, amelyet a luxemburgi színekben induló France Gall énekelt el. 1990-ben a második helyen végzett a Joëlle Ursull (Franciaország) elõadásában elhangzott White and Black Blues címû dalával, 1967-ben pedig ötödik volt a Boum badaboum-mal, melyet Minouche Barelli (Monte-Carlo) énekelt.
1985: A kulturális minisztertõl megkapta a "Dal Nagydíját" és a Mûvészetek és Irodalom Rendjének tiszti keresztjét.
Idézetek [szerkesztés]
Quand Gainsbarre se bourre, Gainsbourg se barre. (Szójáték: Amikor Gainsbarre beiszik, Gainsbourg eltûnik.)
A csúnyaságra jobban buknak, mint a szépségre. Tartós.
Trilógia az életem, mondhatjuk: egy Gitane-ból, alkoholizmusból és lányokból álló egyenlõszárú háromszög.
Lásd még: wikidézetek
Egyéb [szerkesztés]
A fiatal France Gall – állítása szerint – nem tudta, hogy az általa elõadott „Les sucettes” (A nyalókák) címû dalnak kétértelmû a szövege, és amikor elmagyarázták neki, teljesen felháborodott. A dal egy kislányról szól, aki nagyon szereti az ánizsos nyalókát – végül is egy kisgyerek számára tökéletesen ártatlan dalocska. Ugyanakkor egy másik olvasatban és elõadásban a dal nem más, mint a fellatio leírása.
A 60-as évek szexuális forradalmának termékét, a Je t'aime… moi non plus címû dalt, Gainsbourg elõször Brigitte Bardot-val énekelte lemezre 1967-ben, azonban a színésznõ – akkori férje, Gunter Sachs német fényképész nyomására – végül nem járult hozzá a kiadásához (a vele készült verzió csak 1986-ban láthatott napvilágot).
Erõs polémiát váltott ki "Lemon Incest" dalának videoklipje, amelyben egy lepedõvel félig takart Gainsbourg a lányával, Charlotte-tal fekszik egy ágyban.
A rasta-próféta Bob Marley feldühödött, amikor felfedezte, hogy feleségével, Ritával, Gainsbourg pornográfiába hajló szövegeket énekeltet.
1984 márciusában ismét "szentségtörést" követett el: televíziós élõadásban elégetett egy 500 frankos bankjegyet, tiltakozásul a súlyos adóterhek miatt.
1986 áprilisában a francia állami televízió élõ adásában (Drucker Show) a részeg Gainsbourg a következõ szavakkal fordult a fiatal Whitney Houston-hoz: "I want to fuck you". A mûsorvezetõ elõbb el kezdte magyarázni, hogy Gainsbourg valami mást akart mondani, majd amikor az megismételte szavait a meglepett énekesnõnek, a mûsorvezetõ bocsánatot kéretett vele.

Filmzenék írására kérték fel. Szívesen hagyott fel a forgatással egészen 1979-ig, amikor is a „reggae-szószos” Marseillaise revünek köszönhetõen – egy-két botrányos elõadást követõen – a közönség végül is kibékült vele. A revüben Bob Marley kóristái és Peter Tosh zenészei mûködtek közre.
Szólólemezei mindenekelõtt a dzsessz és az afrokubán ritmusok felé kacsintgattak, ilyen az elaprózott, merész rímeket tartalmazó híres „Gainsbourg Percussions”. Mûvészi kultikus kisugárzását számos filmszerepével tartotta fenn. Nem volt igazán szerencséje: annak ellenére, hogy tehetséges színésznek tartották, jelentõsebb filmekben nem kapott szerepet.
1976-ban kóstolt bele elsõ ízben a filmrendezésbe. Filmje, a tabutémának tartott homoszexualitást és erotikát érintõ Je t'aime moi non plus nagyon gyorsan elhíresült. Három másik filmje is készült: 1983-ban az Équateur, 1986-ban a Charlotte for ever, végül 1990-ben a Stan the flasher. Filmjei nem voltak igazán sikeresek, mivel az érintett témák minden esetben provokatívak: vérfertõzés (Charlotte for ever), pedofília és exhibicionizmus (Stan the flasher) vagy homoszexualitás…
Közben olyan slágereket komponált, mint a L'Ami Caouette, de fõként a híres, sötét világú L'Homme à tête de chou (A káposztafejû ember), benne pedig a Variations sur Marilou (Marilou-variációk). 1979-ben a Bijou francia rockegyüttessel fellépve, Gainsbourg elsírta magát a színpadon: az érzékenységnek ezt a fokát a fiatal közönség hatalmas ovációval fogadta.
Kingstonban (Jamaica) felvett új albuma néhány hónap alatt platinalemez lett. A Marseillaise reggae-változatával sokkolta a közönséget; a strasbourgi koncerttermet, ahol az album bemutatóját tartotta volna, katonák dúlták fel (akkora volt a káosz, hogy a fekete zenészek nem mertek színpadra lépni), azonban ez az eset sem akadályozhatta meg, hogy Serge ne tegyen diadalmas körutat reggae-társulatával, a neves Sly and Robbie-val, Bob Marley énekestársulata, az I Threes kíséretében.


Filmjei
Rendezõként
Nagyjátékfilmek
1976: Szeretlek, én se téged (Je t'aime… moi non plus)
1983: Équateur
1990: Stan the Flasher
Rövidfilmek és videoklipek [szerkesztés]
1981: Le Physique et le figuré (rövidfilm)
1982: Marianne Faithfull (rövidfilm)
1982: Scarface (rövidfilm)
1984: Morgane de toi (Renaud videoklipje)
1985: Total (rövidfilm)
1985: Bubble gum (rövidfilm)
1985: Lemon Incest (Serge és Charlotte Gainsbourg, videoklipje)
1986: Tes yeux noirs (az Indochine együttes videoklipje)
1987: Springtime in Bourges
1987: Charlotte For Ever (Charlotte Gainsbourg videoklipje)
1990: Amours des feintes (Jane Birkin videoklipje)
Színészként
1959: Akar velem táncolni? (Voulez-vous danser avec moi?), rendezõ: Michel Boisrond
1962: Sanson, rendezõ: Gianfranco Parolini
1962: En passant par Paris, rendezõ: François Chatel (tévéfilm)
1962: Passe-temps, rendezõ: François Chatel (tévéfilm)
1962: La furia di Ercole, rendezõ: Gianfranco Parolini
1963: Strip-tease, rendezõ: Jacques Poitrenaud
1963: L'Inconnue de Hong Kong, rendezõ: Jacques Poitrenaud
1963: Teuf-teuf, rendezõ: Georges Folgoas (tévéfilm)
1965: Des fleurs pour l’inspecteur, rendezõ: Raymond Pontarlier (tévéfilm)
1966: Estouffade à la Caraïbe, rendezõ: Jacques Besnard
1966: Le Jardinier d'Argenteuil, rendezõ: Jean-Paul Le Chanois
1966: Noël à Vaugirard, rendezõ: Janine Allaux (tévéfilm)
1967: Valmy, rendezõ: Jean Chérasse (tévéfilm)
1967: Vivre la nuit, rendezõ: Marcel Camus
1967: L'Inconnu de Shandigor, rendezõ: Jean-Louis Roy
1967: Ce sacré grand-père, rendezõ: Jacques Poitrenaud
1967: Vidocq, rendezõ: Marcel Bluwal (tévésorozat)
1967: Minden nõ bolondul érte (Toutes folles de lui), rendezõ: Norbert Carbonnaux, zene: Serge Gainsbourg
1967: Anna, Pierre Koralnik zenés vígjátéka, zene és szöveg: Serge Gainsbourg
1967: Le lapin de Noël, rendezõ: Roland Topor (tévéfilm)
1968: A pasa (Le Pacha), rendezõ: Georges Lautner, zene: Serge Gainsbourg
1968: Erotissimo, rendezõ: Gérard Pirès
1968: Saint-Tropez prier pour eux (tévéfilm)
1968: Paris n'existe pas, rendezõ: Robert Benayoun
1968: Le prisonnier de Lagny, rendezõ: Jean Salvy (tévéfilm)
1969: Slogan, rendezõ: Pierre Grimblat
1969: Les Chemins de Katmandou, rendezõ: André Cayatte
1969: Mister Freedom, rendezõ: William Klein
1970: Cannabis, rendezõ: Pierre Koralnik
1971: 19 djevojaka i Morar, rendezõ: Milan Kosovac
1971: Le Voleur de chevaux, rendezõ: Abraham Polonsky
1971: Melody, rendezõ: Jean-Christophe Averty (tévéfilm)
1972: Trop jolies pour être honnêtes, rendezõ: Richard Balducci
1973: La Morte negli occhi del gatto, rendezõ: Anthony M. Dawson
1973: Le lever de rideau, rendezõ: Jean-Pierre Marchand (tévéjáték)
1974: La Dernière Violette, rendezõ: André Hardellet
1974: Bons baiser de Tarzan, rendezõ: Pierre Desfons (tévéfilm)
1975: Sérieux comme le plaisir, rendezõ: Robert Benayoun
1980: Szeretlek benneteket (Je vous aime), rendezõ: Claude Berri, zene: Serge Gainsbourg
1982: Serge Gainsbourg: Enquête sur une vie d'artiste, rendezõ: Pierre
1960: L’Eau à la bouche, rendezõ: Jacques Doniol-Valcroze
1960: Les loups dans la bergerie, rendezõ: Hervé Bromberger
1962: La lettre dans un taxi, rendezõ: François Chatel (tévéfilm)
1963: Dix grammes d'arc-en-ciel, rendezõ: Robert Ménégoz
1963: Dans le vent, rendezõ: William Rozier
1963: Comment trouvez-vous ma soeur?, rendezõ: Michel Boisrond
1963: Strip-tease, rendezõ: Jacques Poitrenaud
1964: Les plus belles escroqueries du monde, rendezõ:Claude Chabrol, Jean-Luc Godard
1966: Éretlen szívek (Les coeurs verts), rendezõ:Édouard Luntz
1966: Carré de dames pour un as, rendezõ: Jacques Poitrenaud
1966: Le jardinier d'Argenteuil, rendezõ: Jean-Paul Le Chanois
1966: The Defector, rendezõ: Raoul Lévy
1967: Bardot különkiadás (Spécial Bardot), rendezõ. Eddy Matalon (tévéfilm)
1967: Si j’étais un espion, rendezõ: Bertrand Blier
1967: L’inconnu de Shandigor, rendezõ: Jean-Louis Roy
1967: L’Horizon, rendezõ: Jacques Rouffio
1967: Ce sacré grand-père, rendezõ: Jacques Poitrenaud
1967: Anatomie d’un mouvement, rendezõ: François Moreuil
1967: Vidocq, rendezõ: Marcel Bluwal (tévésorozat)
1967: Anna, Pierre Koralnik (tévéjáték)
1967: Minden nõ bolondul érte (Toutes folles de lui), rendezõ: Norbert
Carbonnaux
1967: L’une et l'autre, rendezõ: René Alliot
1968: A pasa (Le Pacha), rendezõ: Georges Lautner
1968: Paris n'existe pas, rendezõ: Robert Benayoun
1968: La naissance d'une chanson, rendezõ: Yves Lefebvre
1968: Mini-midi, rendezõ: Robert Freeman
1968: Manon 70, rendezõ: Jean Aurel
1969: Slogan, rendezõ: Pierre Grimblat
1969: Les Chemins de Katmandou, rendezõ: André Cayatte
1969: Une veuve en or, rendezõ: Michel Audiard
1969: A Boy Named Charlie Brown, rendezõ: Bill Melendez
1970: A ló (La horse), rendezõ: Pierre Granier-Deferre
1970: Piggies, rendezõ: Peter Zadek (tévéfilm)
1970: Cannabis, rendezõ: Pierre Koralnik
1970: Männer wir kommen!, rendezõ: Bob Rooyens
1971: 19 djevojaka i Morar, rendezõ: Milan Kosovac
1971: Le Voleur de chevaux, rendezõ: Abraham Polonsky
1971: Melody, rendezõ: Jean-Christophe Averty (tévéfilm)
1972: Trop jolies pour être honnêtes, rendezõ: Richard Balducci
1972: Sex-shop, rendezõ: Claude Berri (tévéfilm)
1973: La projection privée, rendezõ: François Leterrier
1974: La Dernière Violette, rendezõ: André Hardellet
1977: Madame Claude, rendezõ: Just Jaeckin
1977: Vous n'aurez pas l'Alsace et la Lorraine, rendezõ: Coluche, Marc Monnet
1977: Good-bye, Emmanuelle, rendezõ: François Leterrier
1977: Aurais dû faire gaffe… le choc est terrible, rendezõ: Jean-Henri Meunier
1978: Thank God It's Friday, rendezõ: Robert Klane
1978: Bronzbarnák (Les bronzés), rendezõ: Patrice Leconte
1979: Melancholy Baby, rendezõ: Clarisse Gabus
1979: Tapage nocturne, rendezõ: Catherine Breillat
1980: Szeretlek benneteket (Je vous aime), rendezõ: Claude Berri
1981: Le Physique et le figuré, rendezõ: Serge Gainsbourg (rövidfilm)
1983: Équateur, rendezõ: Serge Gainsbourg
1984: Mode in France, rendezõ: William Klein
1986: Tenue de soirée, rendezõ: Bertrand Blier
1986: Charlotte for Ever, rendezõ: Serge Gainsbourg
1990: Stan the Flasher, rendezõ: Serge Gainsbourg
Gainsbourg dalait a mai napig felhasználják filmbetétként; így kaphatott az 1995-ben forgatott Élisa címû film (rendezõ: Jean Becker) azonos címû daláért posztumusz César-díjat.

Fontosabb szerzeményei
Gainsbourg 576 dalt komponált, közülük a legismertebbek:
"Aux armes et caetera"
"Baby Pop"
"Bonnie and Clyde"
"Comment te dire adieu"
"Couleur Café"
"Elisa"
"Hold Up"
"Initials B.B."
"Je t'aime… moi non plus"
"La Gadoue"
"La Javanaise"
"Lemon Incest"
"Les Incorruptibles"
"Les Sucettes"
"L'homme à Tête de Chou"
"Lola Rastaquouere"
"New York U.S.A."
"Poupée de cire, poupée de son"
"Sorry Angel"
"Sea, Sex and Sun"
"You're Under Arrest"




1958: Du chant à la une!
1959: Serge Gainsbourg N°2
1961: L'Étonnant Serge Gainsbourg
1962: Serge Gainsbourg N° 4
1963: Gainsbourg Confidentiel
1964: Gainsbourg Percussions
1967: Anna
1967: Gainsbourg & Brigitte Bardot: Bonnie & Clyde
1968: Gainsbourg & Brigitte Bardot: Initials B.B.
1969: Jane Birkin & Serge Gainsbourg: Année érotique
1971: Histoire de Melody Nelson
1973: Vu de l'extérieur
1975: Rock around the bunker
1976: L'Homme à tête de chou
1979: Aux armes et cætera