Gene Kelly

katara: Emléxem kislánykoromban rojtosra játszottam azokat a VHS kazijainkat, amiken az ő filmjei voltak X) Imádtam a táncokat, az énekeket, a sztorikat, a színészeket, a ruhákat (a pasik férfiak, a csajok... továbbEmléxem kislánykoromban rojtosra játszottam azokat a VHS kazijainkat, amiken az ő filmjei voltak X) Imádtam a táncokat, az énekeket, a sztorikat, a színészeket, a ruhákat (a pasik férfiak, a csajok nők voltak, a gyerekek pedig gyerekek), a filmek helyszíneit, a díszleteket, azt a miliőt, ami egy olyan korból köszön vissza, ahol még éltek az értékek, ahol elsőként számított a tehetség. A napokban újra megnéztük az "Ének az esőben" c. filmjét, és emberek: micsoda jellemrajzok vannak benne! A gesztusok, a szóhasználat, minden annyira visszaadja azokat a bizonyos embertípusokat... már-már Tim Burton filmjeire emlékeztet ebből a szempontból. Hihetelen alaposnak, munkájában szenvedélyes palinak tartom, aki nem mindennapi kreativitással tudott alkotni, és együtt dolgozni másokkal. És hát igen: még külsőre is 10-es! :D Őszintén szólva nem bánnám, ha újra teret hódítanának az igazi férfiak, és a kölyökképű, nyáladzó, ultra hangon vernyogó, megjátszós, gizduló partihuszárok egyszer s mindenkorra eltűnnének. El lehet gondolkodni azon, h 50 évvel ezelőtt 30-40 évesen lettek igazán sztárok a szórakozatóiparban dolgozók, és igenis legalul kezdték... Kis szerepektől jutottak el azok a csúcsra, akik végig tudták magukat küzdeni a "szamárlétrán", munkájukkal bizonyítva, h méltók a figyelemre, az elismerése és a még jobb projektekre. És különben is: ez az a kor(szak), amikor az ember nemcsak ereje teljében van (kellene, h legyen), hanem megalapozott tudása, ismeretei, tapasztalatai vannak, amiket maximálisan tud hasznosítani egy-egy szerepnél. És ezek az értékek köszönnek vissza a végeredményben. A színészet nemcsak egy sztori elmesélése, hanem előadása is. A mai feltörekvő színész/énekes palánták "játékban" egyszerűen nem tudom felfedezni azt, amivel nekem el tudnák adni, amit látok, hallok... Túl játszott, túl reagált gesztiklációk, rajzfilm érzetet keltő mimikák, nyávogó hangok... boá... rosszullét. Elfogultság, tudom, de csak az idősebb generációnál érzem, ill. működnek -szerintem - azok az apró "kiegészítők", amitől egy karakter életre kel. Arra próbálok utalni, h a filmek nemcsak szórakoztatnak, elgondolkodtatnak, hanem segítenek (kéne) az egyes emberi reakciókat, szituációkat felismerni... és kezelni. A jó színész ehhez segít hozzá, és a jó film egy alternatívát mutat be bizonyos döntéssorozatokra és azok eredményére. Huh, jó sok lett. Má megin. De ezek a gondolatok törtek ki belőlem, ahogy visszagondoltam a régi idők mozijaira... na meg a maiakra : / Szóval RESPECT GENE KELLYnek és hagyatékának, amivel gazdagította azok lelkét, akik "megismerhették" őt filmjei által :D <3 Köszöntem a szót. Písz.