Déri János

Déri János Táncsics-díjas újságíró, szerkesztő és riporter, 1951. április 14-én született Budapesten és ugyanebben a városban hunyt el 1992. április 29-én.

Gépészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkezett a „Riporter kerestetik” című tehetségkutató műsorba 1975-ben, ahol a harmadik helyen végzett.

Miután néhány évig lemezlovasként dolgozott, 1977 és 1983 között a Magyar Rádió ifjúsági osztályán talált munkát. 1983-tól a társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa, majd a Hírháttér, az Ez+Az és az Ablak című szolgáltató műsor állandó műsorvezető-riportere lett. Az Ablak című műsorban a közügyek intézésében és a hivatalokkal folytatott harcaiban segítette az átlagembert.

Politikai és humoros műsorokban egyaránt otthon érezte magát és mindkettőben nagy tehetségről tett tanúbizonyságot. Természetessége, szakmai tudása, felkészültsége és tisztessége méltán tette rokonszenvessé, noha a megszállott igazságkeresését és munkamániáját kevesen értékelték.
Népszerű volt a Nulladik típusú találkozások című, paranormális tevékenységekkel foglalkozó műsora és annak paródiája, amelyet Antal Imrével készített. A Pocsék Áruk Fóruma című, selejtes tárgyakat bemutató, ironikus hangvételű műsorával új műfajt teremtett.
Nélkülözhetetlen szóvivője lett a Rádiókabaré havi adásainak és szilveszteri bemutatóinak. Fanyar humorú írásai rendszeresen megjelentek a Hócipő című szatirikus lapban, amelyben élete utolsó percéig publikált.

Fiatalon érte el a tüdőrák. A betegséggel folytatott harcát egész Magyarország figyelemmel kísérte, szolidaritási mozgalom és gyűjtés indult megsegítésére. Németországban megműtötték, vegetáriánus életmódra tért át, meditált, gyógytornázott a gyógyulása érdekében. Amikor a magyar és az európai orvosok lemondtak róla, Mexikóba utazott, hogy a szigorú Gerson-kúra segítségével megszabaduljon a halálos betegségtől, amely akkorra már a szívét is megtámadta, ezért már nem tudtak rajta segíteni.
Eszméletlen állapotban érkezett haza Budapestre, ahol családja körében hunyt el 1992. április 19-én.

Magánélete

Feleségétől három gyermeke született, majd a legkisebb, Balázs születése után három évvel elváltak. (Balázs tinédzserkorában NBI-es kosárlabdázó volt.)

Emlékezete

Néhány nappal a halála előtt azt mondta: „Három év múlva már senki nem fog emlékezni rám.” Nem így történt: emlékét ma is őrzi az újságírókból, humoristákból, rádiós és televíziós szakemberekből álló Április 14. Alapítvány és a Déri János-díj, amelyet minden évben olyan sokoldalú, kimagasló közéleti szereplőknek adományoznak, akik maradandót alkottak pályájuk során.

Emléke előtt tisztelegve 2005. január 13-án az ő nevét vette fel a Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs Intézete és Médiacentruma. A róla készült térplasztikát az édesanya, dr. Déry Jánosné, dr. Bognár László rektor, Sváby András, az intézet első szakmai igazgatója és Molnár István, a Kerpely Antal Kollégium igazgatója leplezte le.

2005-ben adta ki Rózsa Péter az életéről szóló könyvet A Déri: Egy profi civil karrierje címmel.

Fényképe a mai napig megtalálható a Hócipő minden számának 31. oldalán. A Napló gyermekeimnek című rovata ezen az oldalon jelent meg rendszeresen egészen haláláig.

Díjai

KISZ Érdemérem
SZOT-díj (1988) csoportosan az „Ablak” című műsorért
Táncsics Mihály-díj (1992)
Karinthy-gyűrű (1992, posztumusz)