Magazin - Keresés eredménye
Tíz Marvel-film érkezik 2019-ig
A Marvel öt új premierdátumot jelentett be, az elkövetkezendő öt évben tehát tíz új Marvel-filmre ülhetünk be.
Zach Braff új filmjéről, gyermekkoráról és hőseiről mesélt
A Dokik című sorozat főszereplőjének új filmje hamarosan a vásznon.
Itt a Cannes-ban kitüntetett Mommy első előzetese
Megérkezett a 25 éves kanadai rendező, Xavier Dolan Cannes-ban bemutatott és díjazott filmjéhez az első trailer.
Keira Knightley még tininek is rossz — előzetes
Megjelent a Laggies első hivatalos trailere, melyben Keira, Sam Rockwell és Chloe Moretz alakítják a főszerepeket.
Tarolt a mozikban A majmok bolygója – Forradalom
A majmok bolygója – Forradalom a hétvégén 73 millió dolláros (16,6 milliárd forintos) jegybevétellel mutatkozott be az észak-amerikai mozikban.
Eiza González új filmben szerepel
Az Amores verdaderos (Rabok és szeretők) Nikkije ezúttal a mozivásznon próbál szerencsét, ugyanis hamarosan debütál legújabb filmje, amely a Casi...
Zachary Quinto: „A Star Trekben egy család vagyunk”
A színész a következő Star Trek-filmről beszélt.
14 dolog, amit még nem tudtál A remény rabjairól
20 évvel ezelőtt került a mozikba a Stephen King-adaptáció.
Lila hajjal hódít Dove Cameron
A Liv és Maddie című széria gyönyörű főszereplője, Dove Cameron lila hajszínre váltott egy filmszerep kedvéért.
Az Agymenők sztárjával forgat Sebastian Stan
Vígjátékban kapott szerepet Melissa Rauch és az Amerika kapitány sztárja, Sebastian Stan.
Máltán forgat majd Angelina Jolie és Brad Pitt
Augusztusban utaznak a szigetországba, hogy hozzálássanak új projektjükhöz.
Lucy Hale részt vett A szürke ötven árnyalata válogatásán
Anastasia Steele szerepére pályázott a Pretty Little Liars sztárja.
96 tény kedvenc romantikus filmjeinkről
A 19 legklasszabb romantikus komédia került terítékre: lássunk 96 olyan érdekességet, amiről biztosan nem hallottál még!
Újabb előzetes érkezett a Foxcatcherhöz
Felkerült a második teaser trailer is Bennett Miller Cannes-ban debütált filmjéhez, a Steve Carell, Channing Tatum és Mark Ruffalo főszereplésével...
Affleck miatt nem tartja a kapcsolatot Ruffalo és Garner
Mark szerint Ben az oka annak, hogy vége a barátságuk Jenniferrel.
7 film, amitől megjön a kedved az utazáshoz
Íme 7 film, amely az utazás napos és árnyas oldalát mutatja be.
Mégsem Zendaya lesz Aaliyah
A Disney-üdvöske mégsem vállalja el a főszerepet a néhai R&B-csillagról készülő életrajzi filmben.
Ilyen tanácsot adnak karaktereiknek a sorozatsztárok
Kedvenc sorozataink színészei meséltek arról, milyen tanácsokat adnának saját karaktereiknek, ha tehetnék.
Itt az első előzetes A Kiválasztott első részéhez
A könyv és a film rajongói alig várták az első előzetest, ami most megérkezett.
Két film egyben: itt az Eleanor Rigby trailere
A rendező két filmet készített, majd egybeolvasztotta.
35 dolog, amit nem tudtál kedvenc meséidről
Tudtad, hogy az Aranyhaj elkészítése többe került, mint az Avataré?
A Star Trek 3 hű marad a sorozathoz
Roberto Orci elárulta terveit a következő epizóddal kapcsolatban.
Sleepy Hollow: megismerjük Ichabod exét
Újabb dolog kerül elő Ichabod Crane 18. századbeli múltjából: az exbarátnője!
Kristen Stewartot dobták a Hófehérből
A színésznő nem vesz részt a készülő projektben, mely immár nem folytatás, hanem spinoff lesz.
Startolt az ABC új sorozata, a Young & Hungry
Tegnap vetítették az első epizódot a CBS és az ABC Family közös sorozatából!
Megjelentek az első hivatalos poszterek A kiválasztotthoz
Az utolsóelőtti filmhez szolgált néhány meglepetéssel a Lionsgate.
2015-ben érkezik a Blue Mountain State
2015-ben kerül bemutatásra a három évadot megélt Blue Mountain State sorozat filmes változata, melyben a régi szereplők térnek vissza.
17 dolog, ami már nem csak a filmekben van
Évekkel ezelőtt csodáltuk a filmes technikai kütyüket, de már elérhetőek számunkra is!
Dalpremier: Zendaya - Too Much
Néhány napja megjelent a Zapped című film betétdala teljes hosszában.
A Demónával kaszált legtöbbet Angelina Jolie
Több mint 500 millió dollárt hozott a Disney házához a film.
Itt az előzetes Robert Downey Jr. és Robert Duvall filmjéhez
Október 10-én kerül az amerikai mozikba a The Judge.
Vanessa és Ashley kitartanak Harmony Korine mellett
A két színésznő a HollywoodLife-nak nyilatkozott nemrég a Spring Breakersről.
Daniel Radcliffe Robin szerepére pályázik
A színész elárulta, hogy szívesen játszana Ben Affleck mellett az új Batman-filmben.
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Nyáron várható a film premierje.
Anyák napján mutatta meg.

























