Nyomoz a rendőrség Hulk Hogan halálának ügyében
Hulk Hogan halálát feltehetően orvosi műhiba okozta, a rendőrség még vizsgálja az ügyet.
hirdetésHulk Hogan a múlt hónapban hunyt el, 71 éves korában, és felesége, Sky Daly most megerősítette, hogy a rekeszizom mozgásáért felelős, a légzéshez nélkülözhetetlen phrenicus ideg egy nemrég végzett műtét során „károsodott”. A TMZ Sportsnak azt is elmondta, hogy boncolást végeztek, de annak eredményeit nem kívánta nyilvánosságra hozni, és megerősítette, hogy Hogan holttestét még nem hamvasztották el.
A források szerint egy foglalkozási terapeuta jelen volt Hogan otthonában, amikor leállt a légzése, és az intézkedő rendőröknek azt mondta, orvosi műhiba áldozata lett, mivel a rekeszizom-idegét egy nemrégiben végzett műtét során átvágták. Bennfentesek hozzátették, hogy a helyszínen a rendőrök egymás között is beszéltek a terapeuta állításairól, és ezek a megjegyzések testkamerán is rögzítésre kerültek.
A rendőrség megerősítette, hogy a pankrátor halálával kapcsolatos nyomozás még folyamatban van.
Közleményükben így fogalmaztak:
Folyamatos kapcsolatban állunk a családtagokkal – köztük fiával, Nickkel és lányával, Brooke-kal. Az ügy egyedi jellege miatt több tanút is ki kellett hallgatnunk, és számos szolgáltatótól orvosi dokumentumokat kellett beszereznünk, és nyomozóink ezen dolgoznak továbbra is. Ez mind időigényes folyamat.
via Female First
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.











