Starity

Nem posztolhat többé a fiáról Halle Bailey és a párja

2025. augusztus 22. 10:10   |   Szerző: SzilviD

Halle Bailey-t és DDG-t is eltiltották attól, hogy kisfiukról posztoljanak a közösségi médiában.

hirdetés

A Kalifornia állam felsőbíróságának döntése értelmében Halle Bailey, valamint volt párja, DDG többé nem poszkolhatják közös fiukat, Halo-t, a közösségi médiában. A bíróság dokumentumai szerint:

A feleknek – a nyilvános meghallgatáson részletezett okok miatt, és mindkét fél kifogása nélkül – tilos fényképet, képet vagy információt megosztaniuk a kiskorúról az interneten vagy közösségi média platformokon, illetve másokat ilyen jellegű közzétételre bátorítaniuk.

A bíróság ezen felül módosította DDG látogatási jogait is. A rapper szakmailag felügyelt látogatások keretében találkozhat a fiával, minden szerdán és szombaton 9:00 és 18:00 között, valamint kétheti vasárnaponként ugyanebben az időintervallumban. A felügyelő elsődleges feladata, hogy biztosítsa a bírósági döntés — különösen a közösségi média korlátozására vonatkozó utasítás — betartását.

Az idei év tavaszán Bailey ideiglenes korlátozó végzést kapott DDG ellen, és a bíróság átmeneti fizikai és jogi felügyeletet adott neki fiuk, Halo felett. Eközben DDG-nek megtiltották, hogy 100 yardnál közelebb kerüljön Halle-hez vagy a kisfiúhoz a tartózkodási helyüktől és az iskolától kezdve.

Bailey a tiltó intézkedést családon belüli fizikai és verbális bántalmazásra hivatkozva kérte: a bírósági dokumentumok szerint DDG „gyakran nevezte kurvának vagy gonosznak” nyilvánosan, kirobbantva internetes zaklatásokat, fenyegetéseket Bailey felé. Hozzátette, hogy próbált ütemezett időpontokat kérni a látogatásokhoz, ám DDG elutasította ezt.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Halle Bailey (@hallebailey)

via Just Jared

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek