Meghalt a General Hospital sztárja
A General Hospital sztárja, Tristan Rogers néhány héttel azután halt meg, hogy bejelentette a rákdiagnózisát.
hirdetésSzomorú hír érkezett: elhunyt Tristan Rogers ausztrál színész, akit a General Hospital című sorozatban Robert Scorpio szerepében ismert meg a közönség. A színész pénteken (augusztus 15-én) halt meg, 79 éves korában. Halála kevesebb mint egy hónappal azután következett be, hogy nyilvánosan elárulta: tüdőrákkal küzd.
A menedzsere, Meryl Soodak az ABC 7 Eyewitness Newsnak erősítette meg a hírt, és elmondta, hogy a General Hospital-beli szerepe „mindennél többet jelentett számára.”
Imádta Scorpiót alakítani, és a semmiből hozta létre ezt a karaktert
– mondta a menedzser.
Csak egy napra szerződtették, de végül hatalmas dolgot épített belőle. Őszintén hűséges és kedves ember volt, aki nagyon szerette a családját.
Rogers 1980-ban csatlakozott először a General Hospital stábjához, és több mint négy évtizeden át szerepelt benne kisebb-nagyobb megszakításokkal. Tavaly búcsúzott el végleg a sorozattól, de idén nyáron még rövid időre visszatért.
Tristan Rogers’ Cause of Death: How Did the ‘General Hospital’ Alum Die? https://t.co/4gTU1GHJx1
— GHQ (@GHQfm) August 16, 2025
via Just Jared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











