Eljegyezte szerelmét a Stranger Things sztárja, Mason Dye
A Stranger Things negyedik évadában Jason Carvert megformáló színész kész megállapodni.
hirdetés
Mason Dye és Carmen Joiner készen állnak oltár elé állni! A sztárpár nemrég a People-nek adott interjút, melyben elárulták, hogy egy ideje már jegyben járnak – a színész Valentin-napon kérte meg kedvese kezét, aki természetesen igent mondott. Azt is elárulták, hogy 2026-ban, együttjárásuk kezdetével közel egyidőben szeretnék összekötni az életüket.
Carmen arról is őszintén vallott, hogy annak idején egy közös baráton keresztül ismerkedtek meg, és már az első randevújuk olyan jól sikerült, hogy rögtön egymásba szerettek.
Mason Valentin-napon kérte meg a kezem a szomszédságunkban lévő tónál, ahova gyakran elsétálunk, és ami számunkra nagyon különleges hely. De mivel Valentin-nap volt, túl nyilvánvalónak tűnt volna, ezért egyáltalán nem számítottam rá. Mason már novemberben elkezdte tervezni a lánykérést, és hónapokig titokban tartotta. A húga, Taylor adta neki az ötletet, hogy Valentin-napon kerítsen rá sort, ami végül tökéletes fedősztorinak bizonyult. Tényleg egyáltalán nem láttam előre!
– elevenítette fel a lánykérés részleteit a menyaszony, és hozzátette, hogy a nagy napot Cape Codon tartják majd, mivel olyan helyszínt szerettek volna választani, ami tengerparti és romantikus hangulatú, ahová a vendégeik is szívesen elutaznának.
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











