10 sztár, aki ki nem állhatja a saját slágerét – II. rész
Cikksorozatunk második részében ismét olyan előadókat hoztuk el nektek, akik valamilyen oknál fogva kiábrándultak saját munkájukból.
hirdetésFrank Sinatra – Strangers in the Night
Az énekes közismerten utálta a Strangers in the Night című szerzeményét – képtelen volt megállni, hogy a fellépéseken ne morogjon valamit a dal előadása előtt vagy után. Az 1980-as évek elején a Dominikai Köztársaságban adott egyik koncertján a legrosszabb dalnak nevezte a Strangers in the Nightot, de évekkel később sem csillapodott az ellenszenve.
Amikor először hallottam, Don Costa játszotta le nekem pár évvel ezelőtt. Utáltam! Utáltam ezt az átkozott dalt már akkor is, amikor először hallottam. És még mindig utálom! Pereljenek be, lőjenek le
– üzente a közönségnek.
The Beastie Boys – (You Gotta) Fight For Your Right (To Party)
A dal eredetileg gúnyos kifigurázása lett volna a kollégiumi bulizásnak, ám a zenekar úgy érezte, sokan komolyan veszik a mondanivalóját.
Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy lehet, hogy megerősítettük egyes emberek értékrendjét a közönségünkben, miközben a mi értékrendünk teljesen más volt. Rengeteg srác énekelte velünk együtt a Fight for Your Rightot, anélkül hogy észrevették volna: ez az egész rajtuk gúnyolódik
– nyilatkozta Mike D.
Miley Cyrus – Wrecking Ball
Az énekesnő nem magát a dalt utálta meg, hanem azt a képi világot, amit a videoklipjével közvetített a közönség felé.
Ezt soha nem fogom lemosni magamról. Mindig is én leszek a meztelen lány a rombológolyón. [...] Jobban át kellett volna gondolnom, milyen sokáig fog ez kísérni
– magyarázta Miley.
Justin Bieber with Nicki Minaj – Beauty and a Beat
Justin ugyan nem bánja, hogy elkészült Nickivel a duett, ugyanakkor a dal nem tartozik a kedvencei közé.
Igazából sosem szerettem igazán a Beauty and a Beatet, de értettem, hogy miért működött. Akkoriban az ilyen zene volt népszerű, de én soha nem voltam nagy rajongója ennek a számnak
– vallotta az énekes a The Bert Show-ban vendégeskedve.
Led Zeppelin – Stairway to Heaven
Kiütéseket kapnék, ha minden egyes koncerten el kellene énekelnem azt a dalt. Én írtam a dalszöveget, és 1971-ben még fontosnak és jelentősnek tartottam, de 17 évvel később már nem tudom
– nyilatkozta az 1980-as években zenekara legnagyobb slágere kapcsán Robert Plant. A dal iránti ellenszenve minden bizonnyal a Jimmy Page-dzsel való megromlott viszonyra vezethető vissza.
Neil Young – Heart of Gold
Az énekes az 1970-es évek közepére annyira megutálta a dalt, hogy már nem volt hajlandó azt előadni. Ellenszenvét állítólag annak túlzott népszerűsége váltotta ki.
Bob Dylan – Ballad in Plain D
Bob őszintén beszélt a Suze Rotolóval való kapcsolatának megromlásáról az egyik dalában, részletesen kitérve a lány édesanyjával és nővérével való konfliktusaira is. Később megbánta, hogy kiteregette a szennyest, és a Written In My Soul című könyvben Bill Flanagannek így nyilatkozott:
Ó, igen, az a dal! Visszanézve azt mondom: igazi barom lehettem, hogy ezt megírtam. Ha visszatekintek épp arra a számra, azt gondolom, az összes dalom közül talán azt békén kellett volna hagynom.
TLC – Creep
A néhai Lisa “Left Eye” Lopes különösen utálta a TLC azon slágerét, amely olyan nőkről szól, akik megcsalják a hűtlen párjukat, hogy féltékennyé tegyék őket. A The Last Days of Left Eye című dokumentumfilmben elárulta, hogy nem akarta, hogy a dal megjelenjen – ellenezte annak üzenetét. A Creep egy későbbi remixváltozatban már inkább a biztonságos szexre vonatkozó tanácsokat osztott meg a saját verzéjében.
Nicki Minaj – Your Love
Tetszik a videó, de… az első saját Billboard-slágerem a Your Love volt. A mai napig szeretem a videót, de utálom a dalt. Hosszasan tudnék még sorolni ilyeneket. Utálom a Starshipset is. Csak ültem ott, és azt gondoltam:
Miért csináltam ezt?. Tényleg mindig ezt érzem, amikor meghallom
– vallotta a rapper egy kérdezz-felelek során.
Selena Gomez – Come & Get It
Selena a norvég producerpárossal, Stargate-tel dolgozott együtt a Stars Dance albumon, de a Come & Get It című szerzeménnyel nem sikerült megbarátkoznia annak hangzásvilága miatt, mert elmondása szerint nem könnyű előadnia élőben a dalt.
Imádom Stargate-et mindenek felett, de nagyon nehéz élőben előadnom ezt a dalt. Ez nem az én számom. Számomra olyan, mintha egy visszautasított Rihanna-szám lenne
– magyarázta Selena az Entertainment Weeklynek.
Ha esetleg lemaradtál volna, cikksorozatunk első részét ide kattintva éred el.
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











