Mégis válnak? Hailey Bieber nem viseli a jegygyűrűjét
Évek óta pletykálnak arról, hogy az énekes és a modell kapcsolata megromlott.
hirdetésHailey Bieber csütörtökön New Yorkban jelent meg és két programon is részt vett, ám ezúttal nem egy csinos outfittel, hanem jegygyűrűjének hinyával hívta fel magára a figyelmet. Az a mesés, 500.000 dollárt (~ 169 millió forint) érő ékszer, melyet férjétől, Justin Biebertől kapott, hiányzott az ujjáról – vajon okkal vagy csupán otthon felejtette volna?
Hailey délelőtt a West Village-i The Commerce Innben jelent meg, mely eseményre fekete felsőt viselt farmerszoknyával és bézs színű viharkabáttal; este pedig Camila Morrone-nal és Suki Waterhouse-zal találkozott a Chez Fifinél az Upper East Side-on – akkor fekete felső, bő szárú farmer és fekete bőrkabát volt rajta. A gyűrű mindkét alkalommal hiányzott az ujjáról.
Hailey már márciusban egyszer kikövette a férjét az Instagramon, ami általában akkor szokott bekövetkezni a sztárok körében, ha egy kapcsolat végetértét akarják jelezni a nyilvánosság felé. Akkor a modell úgy nyilatkozott, hogy nem ő követte ki Justint – valószínűleg feltörhették a fiókját.
Múlt hónapban Hailey azt mondta a Vogue-nak, hogy úgy gondolta, hét évvel a házasságkötésük után már elülnek a szakításukról szóló pletykák, de a rossz nyelvek még mindig össze akarják ugrasztani őket egymással. Mindazonáltal elég beszédes a tény, hogy apák napján beszólt Justinnak, ráadásul férje exével, Selena Gomezzel is kikövették egymást. Vajon Hailey besokallt és szeretné maga mögött hagyni végre a drámát?
via PageSix
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













