Hamarosan véget érhet A Bridgerton család forgatása
A Bridgerton család negyedik évadát már hónapok óta forgatják, de hamarosan végezhetnek a munkával.
hirdetésA Bridgerton család negyedik évadának forgatása már hónapok óta zajlik, most azonban két új nyom is arra utal, hogy a forgatás a végéhez közeledik. Miért fontos ez? Mert a Bridgerton esetében az utómunka rendre hónapokat vesz igénybe, a harmadik évadon például állítólag 14 hónapig dolgoztak a forgatás után is. Ha a negyedik évad esetében is hasonló a folyamat, még mindig hosszú várakozásra kell számítanunk.
Az első nyom az, hogy Nicola Coughlan (aki Penelope Featheringtont alakítja) állítólag egy interjúban utalt rá, hogy a forgatás a végéhez közeledik. Az interjú franciául jelent meg az Allociné magazinban, ahol azt mondta a negyedik évadról, hogy „a végéhez közeledünk.”
Illetve a Francesca Bridgertont játszó Hannah Dodd új, nagy színházi szerepet vállalt el, amit ezen a héten jelentettek be. A Kabaré című musical West End-feldolgozásában alakítja majd Sally Bowles-t, az előadások május 29-én kezdődnek. Valószínű, hogy a próbák már hamarabb elindulnak, így feltételezhető, hogy a Bridgerton forgatását néhány héten belül be kell fejeznie.
via Just Jared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











