Starity

Első gyermekével várandós Lola

2025. április 30. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Nem sokkal azután, hogy párja megkérte a kezét, családot alapít az énekesnő.

hirdetés

Múlt hónapban számoltunk be arról, hogy bejelentette eljegyzésének hírét Lola, most pedig kiderült, hogy az énekesnő várandós. A 36 éves popsztár egyelőre nem árult el sokat azzal kapcsolatban, hol tartanak párjával az esküvőszervezést illetően, de bevallása szerint már a fejében kezd összeállni a kép, milyen mennyegzőt szeretne.

Lola a hot! magazinnak vallott arról a kínos és megalázó orvosi konzultációról, amiben tavaly volt része – orvosa akkor közölte vele, hogy elkésett a gyerekvállalással.

Azzal jött, hogy becsapok mindenkit a külsőmmel, mert fiatalabbnak tűnök a koromnál, és hogy kapjam össze magam, mert tegnapelőtt kellett volna kezdenem gondolkodni, ha gyereket szeretnék; akkor ez nagyon rosszul érintett. Megalázónak éreztem, ahogy mondta: Maga nagyon fiatalnak tűnik, de hazudik mindenkinek. Főként magának

– elevenítette fel az énekesnő, aki rácáfolt az orvostudományra és teherbe esett. Elmondása szerint az első trimesztert nehezen viselte: fáradékony volt és rosszullétekkel küzdött, de mostanra már sokkal jobban érzi magát és azt is elárulta, hogy kislány növekszik a szíve alatt.

via Blikk

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek