Lily Allen bocsánatot kért, amiért Katy Perryt szapulta
Az énekesnő bevallotta, hogy elvetette a sulykot, amikor Katy Perryről nyilatkozott.
hirdetésLily Allen bevallotta, hogy a "rejtett nőgyűlölet" beszélt belőle, amikor a podcastje korábbi adásában Katy Perryék űrutazását szidta.
Az énekeső akkor kijelentette, "10 másodpercet érdemel" a téma, hozzátéve, hogy a gazdasági válság kellős közepén nem tartotta túl jó ötletnek a többmilliárd dolláros utazást, amely aztán tudományos küldetésnek lett feltüntetve.
Most Allen annyit már változtatna a mondandóján, hogy nem emelné ki külön Katy Perryt, hiszen az énekesnő öt másik nővel együtt mondott igent az utazásra.
Nem lett volna szükség rá, hogy az ő nevét emeljem ki, ez a saját internalizált nőgyülöletem volt. Sokat gondolkodtam ezen, és teljesen felesleges volt rá kihegyeznem a dolgot. Továbbra sem értek egyet azzal, amit csináltak, de nem Katy volt az egyetlen, aki ezt bevállalta. (...) Valamiért őt szúrtam ki, és ezért bocsánatot kérek.
- mondta.
Allen hozzátette, fordított helyzetben ő is nagyon megbántódna, ha ennyi kritikát kapna, mint amennyit az utóbbi időben Perry.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













