Kanye West: „Paris Hiltonnal kellett volna családot alapítanom!”
A rappernek négy gyermeke született, de véleménye szerint nem a megfelelő nőt választotta anyának.
hirdetésKanye West 2012-ben kezdett Kim Kardashiannak udvarolni, a következő évben pedig eljegyezte a tévésztárt. Életüket 2014 tavaszán, Olaszországban kötötték össze és házasságuk ideje alatt négy gyermekük született: North (2013-ban), Saint (2015-ben), Chicago (2018-ban) és Psalm (2019-ben). Kapcsolatuk minden próbálkozás ellenére zátonyra futott: Kim 2021-ben kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet – a bíróság 2022 végén mondta ki a válásukat.
A rapper azóta újra megnősült, ám Bianca Censori sem bírta mellette sokáig: 2023-ban kötött házasságuk a végét járja. Kanye most meglepő vallomással rukkolt elő, ugyanis azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint Kim helyett inkább annak barátnőjével, Paris Hiltonnal kellett volna családot alapítania.
Kim Paris Hiltonnak volt az asszisztense. Inkább Paris Hiltonnal kellett volna gyerekeket vállalnom, nem peidg Kim Kardashiannal. [...] El tudod képzelni, milyen lenne, ha Parisszal gyerekeink születtek volna? Hány hotel lenne most a tulajdonomban? Csak gondolj bele! A Hilton-szállodalánc
– magyarázta a rapper egy mostanra eltávolításra került Instagram-livestreamben, melynek keretein belül telefonon beszélt valakivel.
Paris egyébként jelenleg is boldog házasságban él Carter Reummal és két gyermek (Phoenix és London) büszke édesanyja.
Kim egyetlen hatalma az, hogy elveheti tőlem a gyerekeimet. Gyerekeket csináltam egy kib*szott asszisztensnek, haver!
– bosszankodott Kanye, aki bár mostanában gyakran sopánkodik amiatt, hogy volt felesége nem engedi látni a gyerekeit, valójában állítólag épp ő az, aki nem kíváncsi a gyerkőcökre.
via PageSix
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











