Kim Kardashian retteg, hogy Kanye még mélyebbre süllyed
A rapper egyre bizarrabb kijelentéseket tesz, Kim már félti a gyerekeit az apjuk hatásától.
hirdetésKorábban írtunk róla, hogy Kanye West kiadott egy lemezt, amelyen a lánya, North és az épp börtönben ülő Diddy is hallható. Ezek után pedig X-en szidta Beyoncé és Jay-Z gyerekeinek mentális kapacitását. Így aztán nem meglepő, hogy exe, Kim Kardashian fontolgatja, hogy kérvényezi a kizárólagos gyermekfelügyeleti jogot.
A bennfentesek szerint ez nem is annyira a fizikai részére vonatkozik a láthatásnak, hiszen a rapper állítólag elég ritkán találkozik a gyerekekkel, hanem inkább arra, hogy West ne tudjon egymaga döntést hozni semmilyen, a kicsiket illető kérdésben.
A reality-sztár a Page Six forrása szerint egyre jobban fél tőle, hogy West viselkedése milyen hatással lesz a négy gyerkőcre.
North nagyon szereti az apukáját. A többi gyerekkel kapcsolatban nem tudom, mi a helyzet, de North egyértelműen az apja lánya. De ez nagyon félelmetes lehet Kim számára.
- mesélte az illető.
A rapper a tavalyi év nagy részét Japánban töltötte a feleségével, Bianca Censorival, illetve kibérelt egy raktárhelyiséget Beverly Hillsben, amelyet üzletté akart átalakíttatni, ez azonban végül nem valósult meg.
Kanye tönkretette a helyet, mint mindegyiket, amit kibérel vagy megvesz. Feketére festette az üvegtetőt, hogy ne juthasson be napfény, és most olyan, mint egy szellemkastély.
A forrás szerint a fiai nem, de North és Chicago többször is meglátogatta őt ott.
Kanye jó passzban van, amikor a lánya ott van vele, de a környezet elég nagy kihívást jelent.
- mondta az illető, aki Kanye "elég fura vendégeket" szokott hívni oda.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.













