Starity

Barátja szerint Gene Hackmant a felesége, Betsy tartotta életben

2025. március 11. 10:10   |   Szerző: Four

A színész ismerőse szerint Betsy mindent megtett azért, hogy Gene állapota ne romoljon.

hirdetés

Habár Gene Hackman gyerekei és egyik ismerőse is úgy nyilatkozott korábban, hogy a néhai színész jó egészségi állapotban volt a halála előtt, mostanra kiderült, ez nagyon nem volt így. A hatóságok szerint mivel Hackman szívproblémákkal és előrehaladott Alzheimer-kórral küzdött, nagy valószínűséggel több napig úgy élt az otthonában, hogy nem tudatosult benne: a felesége a fürdőszoba padlóján fekszik és elhunyt.

Hackmanre és Betsyre két karbantartó talált rá - az asszony egyik kutyája mellette pusztult el -, és egy nemrég tartott sajtótájékoztatón a hatóságok elárulták, Gene-nel szív- és érrendszeri betegség, a feleségével pedig hantavírus végzett. 

Hackmanék egyik ismerőse, Tom Allin most úgy nyilatkozott a New York Timesnak, hogy szerinte a színész "már sokkal korábban elhunyt volna", ha a felesége nem vigyáz rá ennyire. 

Allin szerint Betsy "nagyon védelmező volt". Felidézte azt is, amikor 2020-ban ő is ott ünnepelt a sztár 90. szülinapi partiján: elmondása szerint Gene nem volt jól, Betsy pedig "nagyon gondoskodott róla."

via Page Six

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek