Starity

Madonna nem fél a haláltól - elárulta, miért

2025. február 28. 22:10   |   Szerző: SzilviD

Madonna elárulta, hogy nem fél az haláltól, mióta elvesztette az édesanyját.

hirdetés

Madonna mindössze öt éves volt, amikor édesanyja, Madonna Ciccone elvesztette a mellrákkal folytatott harcot. Az édesanyja halála mély nyomot hagyott benne, „rettenetes elhagyatottságérzettel” küzdött, ugyanakkor sosem félt a haláltól, mert remélte, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy újra találkozhasson szeretett anyjával.

Gyerekként elvesztettem az édesanyámat. Amikor a nyitott koporsójában láttam a gyönyörű arcát, és búcsúzásképpen megcsókoltam a vörös ajkait, az a pillanat örökre kísértett. Egy mély hiányérzet. Egy rettenetes félelem az elhagyatástól. Mindenhová követtem az édesapámat, és folyamatosan emlékeztettem rá, hogy ha valaha meghal, én is vele akarok eltemetkezni. Megszállottja lettem a temetőknek. Nem féltem a haláltól, mert tudtam, hogy ez az egyetlen út ahhoz, hogy újra együtt lehessek az anyámmal

- írta az az Instagram-sztorijában.

Ahogy telt az idő, sok olyan embert vesztettem el, akit szerettem, és végül a halált egyfajta kapunak kezdtem látni az örök élet felé. Még amikor a szerelmeim elhagytak, azt is egyfajta halálnak tekintettem. Ha fájdalmat okoztak nekem, szimbolikus temetési szertartást rendeztem nekik. Eltemettem az elhagyatottságtól való félelmemet, mielőtt az eluralkodhatott volna rajtam.

via Female First

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek