Vanessa Hudgens a legjobb évén van túl
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bulvárlapok még mindig azzal vannak tele, hogy több évi együttlét után szakított Vanessa Hudgens és kedvese, Zac Efron.
hirdetés
Vanessa Hudgens állítása szerint a 2010-es év sikeredett számára a legjobban, annak ellenére, hogy szakított párjával, Zac Efronnal, akivel állítólag még mindig nagyon jóban van, mivel barátságban mondtak búcsút egymásnak.
A High School Musical sztárja a következőket mondta a 2010-es évéről: „Jól vagyunk, köszönöm. Ez jó év volt. Nagyon sokat dolgoztam 2009-ben. Két filmet is forgattam, így idén egy kicsit hátradőlhettem. Szerepeltem egy darabban, egy filmben, és észre sem vettem, hogy véget ért az év.”
Vanessa két legújabb filmjét, az Álomháborút és A szép szörnyeteget jövőre láthatják a nézők, 2011-ben pedig egy új film munkálataiba kezd.
„Ez nagyon, nagyon, nagyon elfoglalt év lesz nekem. Három filmem is most fog megjelenni, izgatott vagyok, hogy mit hoz a jövő” – mondta az ebben a hónapban huszonkettedik életévét betöltő sztár a születésnapján.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











