Michael B. Jordan elárulta, miért nem keres szerelmet
Michael B. Jordan túlságosan a munkára összpontosít ahhoz, hogy szerelmet keressen.
hirdetésMichael B. Jordan már több mint két éve egyedülálló, mióta véget ért a románca Lori Harvey-val, de egyáltalán nem bánja a magányt, mert a karrierjére összpontosít, és hisz benne, hogy a megfelelő ember a megfelelő időben fog érkezni.
Az amerikai GQ magazin legújabb számában elmondta:
Nem vagyok emiatt kiborulva. Teljesen a munkámra koncentrálok. Olyasvalakit szeretnék, aki illeszkedik az életem ritmusába, oda, ahol éppen tartok. És ez az időzítés kérdése, igaz? Megeshet, hogy találkozol a megfelelő személlyel, de rosszkor, és akkor egyszerűen nem működik.
A 38 éves sztár szeretne egyszer saját gyerekeket, de csak akkor, ha a lehető legjobb apa tud lenni, ezért még nem érzi magát késznek, mert jelenleg a karrierjére összpontosít.
Hozzátette:
Apám ennyi idősen már két gyereket nevelt, tudod, mire gondolok? De azt is meg kell érteni, hogy az az idő, amit most befektetek, valami szilárdat épít. Ezért kicsit kitoltam a saját határidőmet ezzel kapcsolatban. Egyszerűen mert versengő típus vagyok, és tudom, hogy a lehető legjobb apa szeretnék lenni. De most éppen ebben a szakaszban próbálom a legjobbat kihozni magamból.
via Female First
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











