Britney Spears volt férje elárulta, mi volt a legfurább a házasságukban
Sam Asghari elárulta, ezt tartotta a legfurább dolognak, amíg együtt élt Britney-vel.
hirdetésSam Asghari azt gondolta, hogy a Britney Spearsszel kötött házassága során a leginkább az énekesnő elképesztő ismertsége lesz nagy akadály - de végül nem így lett.
A 30 éves színész számára hamar kiderült, hogy a gyámság lesz a legnagyobb probléma.
Egyik nap elkezdtem utánanézni annak, mit is jelent a gyámság, és rájöttem: "Várjunk. Azt hittem Amerikában vagyok. Mit értesz azon, hogy valaki, aki elmúlt 18 éves, engedélyt kell, hogy kérjen mindenre a szüleitől?" Ez volt a legnehezebb, legfurább körforgás, amelyet életem során láttam.
- mesélte a Sibling Rivalry podcastben.
Azt hiszem, a legtöbb, amit tehettem, hogy támogattam őt, és ezt is tettem, próbáltam segíteni neki, amiben csak tudtam.
Spears 2008 és 2021 között állt az apja, Jamie Spears gyámsága alatt, majd egy évvel a felszabadulása után hozzáment Asgharihoz. A házasságuk azonban nem tartott sokáig (körülbelül egy évig), és Sam a kapcsolatuk végén már úgy nyilatkozott, volt, hogy Spears rátámadt és megütötte, illetve szerinte hűtlen volt hozzá.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











