Starity

Már készül a Sógun folytatása!

2025. január 15. 11:11   |   Szerző: Four

Akkora népszerűségnek örvend a produkció, hogy a készítők úgy döntöttek, legyen folytatása.

hirdetés

Jó hír a Sógun rajongóinak: már készül a produkció második évada, de a kreátorok nagyon homályosan fogalmaztak ezzel kapcsolatban. Rachel Kondo, a sorozat egyik készítője annyit árult el, hogy "próbálkoznak, nem adják fel, és nem igazán mondhatnak semmi konkrétat". Férje, a szindén a produkción dolgozó Justin Marks egy kicsit többet mondott:

Hat hétre vagyunk attól, hogy befejeződjön a forgatókönyv írása.

A Sógunt eredetileg mindössze egyévados limitált sorozatnak tervezték, de akkora népszerűségnek örvendett, hogy az FX csatornája elkezdte fontolgatni a folytatást. Hiroyuki Sanada, aki Yoshii Toranagát alakította a japán történelmi sorozatban, tavaly májusban írta alá a csatorna szerződését, amelynek értelmében visszatér a szerepéhez. Kicsivel később pedig kiderült, hogy nyáron kezdődnek meg az előzetes munkálatok, és hogy még két évadot terveznek a készítők, habár az FX hivatalosan semmit nem erősített meg.

Annyi azonban biztos, hogy a gálaszezon egyik nagy kedvence volt a Sógun: többek között számos Golden Globe-díjat söpört be, Anna Sawai (Mariko), Tadanobu Asano (Yabushige), és a már említett Hiroyuki Sanada is díjat nyert az idei rendezvényen, és a legjobb drámasorozatnak járó elismerést is a produkció kapta. 

Embed from Getty Images

via Variety

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

sorozat fx sógun shogun
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek