Többször is megmenekült a halál torkából Liam Payne
Megszólalt az a barátja, aki vele volt Argentínában a baleset bekövetkezésekor, melybe az énekes végül belehalt.
hirdetésRoger Nores akkor is Liam Payne-nel tartott, amikor az énekes Argentínába utazott. A tragédia bekövetkezése óta sokan gyanúsították azzal a férfit, hogy elhagyta / elhanyagolta az énekest, amit Roger mostanra megunt és megosztotta saját tapasztalatait és meglátásait. Az általa kiadott legális dokumentumok szerint Liam az elmúlt években sokszor került halálközeli állapotba.
Az a fajta barátja voltam, aki nagyon szerette őt; aki önzetlenül segítette mindenben, amiben csak tudtam; aki nem sajnáltam a saját pénzemet arra áldozni, hogy segítsem őt, még ha ez nem is bizonyult elégnek. Nem érzem úgy, hogy megérdemelném az ellenem felhozott vádakat
– magyarázta Roger.
Elmondása szerint Liam 2023 szeptemberében háromszor került kórházba Milánóban súlyos mérgezés miatt, ami majdnem az életébe került. Függőségei miatt rehabilitációs intézményben kezeltette magát a One Direction egykori tagja, ám a kúrák nem jártak sikerrel, mi több, addikciója egyre nagyobb méreteket öltött: egyre keményebb drogokat kezdett fogyasztani, többek között heroint is.
2023 őszén Londonban is kezelték a szervezetében fellépő magas mérgezettségi szint miatt – a szakembereknek egy ízben még újra is kellett éleszteniük az énekest. Roger továbbá azt állítja, 2024 márciusában Liam egy spanyolországi intézménybe vonult be, ahol drogfüggőség miatt kezelték, ám még azelőtt távozott, hogy a program véget ért volna. Egy hónappal később túladagolásban kis híján életét vesztette – ismét újra kellett őt éleszteni. Végül Liam az Egyesült Államokba utazott, hogy újabb kísérletet tegyen a leszokásra – a nyár nagy részében tiszta is volt –, de aztán augusztusban ismét visszaesett. Roger végül barátja édesapjához fordult aggodalmaival és rábízta Liamet, mondván, ő inkább kimaradna ebből az egészből, de minden jót és jó egészséget kíván Liamnek.
Az énekes halálának napján Roger abban a hitben hagyta ott Liamet, hogy az jól van és boldogan köszöntötte imádott rajongóit. A barát a maga részéről a hotel személyzetét hibáztatja a történtekért, mivel véleménye szerint senkinek nem lett volna szabad erőszakoskodnia Liammel és főleg nem volt szép, hogy a szobájába zárták. Szerinte bölcsebb lett volna, ha orvost hívnak hozzá, akkor talán nem következett volna be a végzetes baleset.
via JustJared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











