Tönkretette a hotelszobáját Liam Payne
Az énekes feltehetően drog hatása alatt cselekedett és tönkretette a hotelszobáját.
hirdetésÚjabb információk derültek ki Liam Payne utolsó óráiról: a legfrissebb értesülések szerint az énekes komoly károkat okozott abban a Buenos Aires-i hotelszobában, amelynek az erkélyéről kizuhant és meghalt.
Az argentin La Nacion szerint Payne betörte egy televízió képernyőjét, de a szobában volt még egy félig töltött pezsgőspohár, alufóliadarabok, és szétszórva egy eddig meg nem nevezett fehér por, amely valószínűleg kokain volt. Meggyújtott mécseseket, egy üdítősdoboz égett tetejét, és viaszt találtak a fürdőkádban illetve a szobában a hatóságok.
Az énekes úgy tudni, a harmadik emeleti szobájának balkonjáról esett ki, a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. Pablo Policicchio sajtófelelős szerint Payne kiugrott az erkélyről.
Ezt támasztja alá, hogy a hotel személyzete kihívta a rendőrséget az énekes viselkedése miatt, az elmondásuk szerint "agresszív volt és drog vagy alkohol hatása alatt állt", és összetörte a laptopját. A nemrég napvilágra került hívás audiofelvételéből kiderült, hogy a menedzser attól félt, Payne kárt tesz magában:
Van egy vendégünk, aki úgy tűnik, hogy drogozott és részeg, és amikor magánál van, tönkreteszi a szobáját. Kérem, küldjenek valakit! Mihamarabb küldeniük kell valakit, mert lehet, hogy veszélyben van az élete. A szobájában van erkély, és attól félünk, hogy ez veszélyes lehet az életére.
A híresség az ismerősei szerint ugyan már többször is nyilatkozott arról, hogy függőséggel és mentális problémákkal küzd, de "nem mutatta, hogy valójában mekkora a baj" nála.
Exe, Maya Henry pár héttel a tragédia előtt ügyvédi felszólítást küldött a sztárnak, aki elmondása szerint telefonon és emailben zaklatta nem csak őt, hanem a családját is.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.











