Ezért szedett Matthew Perry ketamint - ő maga vallott erről
Matthew Perry szerint a ketamint szedni olyan volt, mintha „fejbe vernék egy óriási boldogság lapáttal”.
hirdetésMatthew Perry 2023. október 28-án, 54 éves korában halt meg a ketmin „akut hatásai” miatt, miután három adagot beadatva beszállt a Los Angelesben található 6 millió dolláros kúriájának jakuzzijába, és most öt ember ellen emeltek vádat a halála miatt.
Perry 2022-es Barátok, szeretők és a nagy szörnyűség című memoárjából - amely a függőségének éveiről szólt - a letartóztatásuk óta újra előkerült egy részlet a drogról. Ebben arról írt, hogy a ketamint használta a depressziója kezelésére, azt mondta, hogy a kábító hatása olyan, mintha „egy hatalmas boldogság lapáttal fejbe vágnának”.
A ketamin olyan érzés volt, mint egy óriási kilégzés. Bevittek egy szobába, leültettek, fejhallgatót tettek rám, hogy zenét hallgassak, bekötötték a szemem, és infúziót tettek be
- írta.
Az infúzió Ativant és ketamint tartalmazott, és egy órán át feküdt, amíg a véráramába áramlott.
Ahogy a zene szólt, és a K átfutott rajtam, az egész az egóról és az egó haláláról szólt. Gyakran gondoltam arra, hogy abban az órában haldoklom. Gondoltam, ez történik, amikor meghalsz.
Többször is jelentkezett kezelésre, bár a halála előtt ragaszkodott ahhoz, hogy tiszta.
via Female First
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











