Megszületett Vince Vaughn kislánya
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vince Vaughn apa lett! A színész felesége, Kyla Weber szombaton szülte meg első közös gyermeküket, aki a Locklyn Kyla Vaughn nevet kapta.
hirdetés
„Mindketten boldogabbak, mint valaha – mesélte egy közös barátjuk. – Annyira örülnek, hogy egy ilyen édes kislányt köszönthetnek a családjukban!”
A babáról egyelőre nem tudni túl sokat, de valószínűleg ez már csak idő kérdése. Az biztos, hogy a kislány szombaton, 2010. december 18-án született Vince szülővárosába, Chicagoban, Illinois államban, 3 kilósan.
Már júliusban tudtuk, hogy a színész – aki egy ideig Jennifer Anistonnal járt, miután a Szakíts, ha bírsz című filmet leforgatták – olyan komolyan gondolta házasságát, hogy feleségével bejelentették, hamarosan megérkezik a gólya. Ezen kívül semmilyen információval nem láttak el minket.
Az Ünneprontók ünnepe sztárja tavaly éppen Valentin-napon kérte meg barátnője, Kyla Weber ingatlanügynök kezét, majd idén januárban mondták ki a boldogító igent. A 40 éves férfi Kylával egy közös barátjukon keresztül találkozott, és szinte rögtön tudta, hogy vele akar maradni élete végéig.
„Megnevettet. Ő egyszerűen csodálatos. Le vagyok nyűgözve. Most először életemben akarok gyereket.”
Gratulálunk a kisbabához, sok boldogságot és egészséget kívánunk nekik!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.











