Taylor Momsen nem tudta, melyik országban van
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mikor az énekesek, együttesek turnéra indulnak, általában rengeteg ország számtalan városában megfordulnak – néha nehéz lehet tartani a lépést. Nem Taylor Momsen volt az első, aki bakizott.
hirdetés
„Glasgow, jól nézel ki ma este! Mi vagyunk a The Pretty Reckless és azt hallottuk, ti vagytok a legőrültebb tömeg egész Angliában!” – kiáltotta bele az énekesnő a mikrofonba vidáman este kilenckor, de valami hiba csúszhatott a mondatába, ugyanis nem azt a hatást érte el, amit szeretett volna. Épp ellenkezőleg: az emberek hangos fújolásba kezdtek. A banda ugyanis nem máshol, mint Skócia legnagyobb városában, Glasgowban lépett fel.
„Óriási zaj jött a tömegtől. Az emberek ujjongtak, tapsoltak, sikítoztak, mert azt hitték, Skóciát fog mondani, de amikor nem ez történt, mást sem hallhattál, mint a fújolást” – nyilatkozta az egyik rajongó, a 26 éves Paul Krane, aki szintén döbbenten figyelte az eseményeket.
Valószínűleg észre sem véve a hibát, az együttes elkezdett zenélni, bármiféle bocsánatkérés nélkül.
„Vissza kéne mennie az iskolába földrajzórákra. Erre nincs mentség” – duzzogott egy másik fan, a 23 éves Stuart Neilson.
Természetesen később – éjfél után egy kicsivel –, mikor már a bandatagok is rájöttek a hangos gúnyolódás okára, Taylor leült a géphez, és Twitteren bepötyögött egy bocsánatkérő üzenetet:
„Glasgow, imádlak. Mostmár turnéznunk kell Skóciában is! Haha, bocsi a bakiért.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











