Halsey-nél rákot diagnosztizáltak
Halsey új dalából derült ki, hogy az énekesnő titokban megküzdött a rákkal.
hirdetésHalsey június 4-én, kedden bepillantást engedett a magánéletébe. Kiderült, hogy súlyos betegséggek küzdött meg titokban. Bejelentette legújabb, The End című kislemezének megjelenését, amely az első szám az új albumáról, és amely a rák elleni küzdelemmel kapcsolatos útját mutatja be.
Hosszú történet röviden, szerencsés vagyok, hogy életben vagyok. Rövid történet, írtam miatta egy albumot. A The End cíművel kezdődik. Már elérhető
- írta Halsey a poszthoz, miközben megjelölte a Lupus Research Alliance-t és a Leukemia & Lymphoma Society-t, látszólag megerősítve a diagnózisát. A dalban utal a 2022-ben diagnosztizál Ehlers-Danlos-szindrómára, Sjögren-szindrómára, masztocita aktivációs szindrómára (MCAS) és a POTS-re (poszturális ortosztatikus tachykardia szindróma). A dalban azt énekli, hogy sérült áru, és méreg van az agyában és a vérében.
Halseya a „mérgezett vérrel” úgy tűnik, hogy leukémiára vagy limfómára utal, mivel a leukémia a Mayo Clinic szerint „a szervezet vérképző szöveteinek rákos megbetegedése, beleértve a csontvelőt és a nyirokrendszert”, míg a limfóma „a betegséggel küzdő, limfocitának nevezett vérsejt DNS-ében bekövetkező változásokkal kezdődik”. A dalból végül kiderül, hogy az orvosoknak sikerült segíteni rajta.
via OK!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











