Selena Gomez szerint a turnézás lelkileg megterhelő számára
A híresség bevallotta, nagyon megterhelő időszak számára a koncertturné.
hirdetésSelena Gomez továbbra sem mondott le teljesen a turnézásról, de a közeljövőben biztos nem mond igent egy koncertsorozatra. A színész-énekesnő a Time magazinnak vallott arról, hogy "lelkileg megterhelő számára" egy ilyen esemény.
Semmi nem tesz olyan boldoggá, mint 90 percet tölteni a rajongóimmal és együtt ünnepelni. De érzelmileg nagyon kimerítő. Emellett rájössz, hogy körül vagy véve egy csomó emberrel, akiknek te felelsz a fizetéséért.
- mondta a híresség.
Gomez utoljára 2016-ban turnézott a Revival ímű albumával, de időközben megszakította a koncertsorozatot a lupusza miatt.
Selena már egy ideje nyíltan beszél a mentális egészségéről, és most hozzátette, éppen ezért különösen nagy gondot fordít arra, hogy kivel tölti az idejét.
Klisé, de a lányok elég gonoszak tudnak lenni. Nagyon fura versenyhelyzet ez, a menő csajok között lenni - én pedig csak úgy ott vagyok. Nem tudom, hova is tartozom.
- mondta.
Szeretem céltudatos emberekkel körülvenni magam, akiket nem igazán érdekel, hogy mivel foglalkozom.
Ugyanakkor vannak napok, amikor magányosnak érzi magát:
Nehéz. Van, hogy körbevesz a tömeg, de te attól még magányosnak érzed magad - ezzel továbbra is meg kell küzdenem.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











