Dominic West néha viccelődik a feleségével azon, hogy hűtlen volt hozzá
Óriási botrány robbant ki, amikor a színészről pár éve elég kérdéses paparazzifotók készültek.
hirdetésDominic Westről 2020-ban írtuk meg, hogy elég árulkodó fotók készültek róla Rómában, amint Lily Jamest ölelgette és puszilgatta - mindeközben pedig otthon várta a felesége és négy gyereke.
A színész körül nagy botrány robbant ki, de már akkor is úgy tűnt, hogy az állítólagos hűtlenség egyáltalán nem rázta meg a házasságát. Sőt, egy héttel később Dominic és felesége, Catherine mosolyogva, csókot váltva nyilatkozott a sajtónak a házuk előtt, és kijelentették, szoros a kapcsolatuk.
West most a The Timesnak mesélt arról, hogy a feleségével "viccelődni szoktak azon, milyen szalagcímek születtek róluk", amikor a botrányt követően együtt mutatkoztak nyilvánosság előtt.
Hezitálok, hogy beszéljek-e a feleségem nevében, mert nyilvánvalóan borzasztó volt, főleg neki. De néha viccelődünk rajta. Valahányszor együtt léptünk ki a házból, az újságok mindig lehozták, hogy "egységfrontot mutatunk". Tehát mikor elmegyünk valahová, viccesen megkérdezzük egymástól: "Mutassunk egységfrontot Londonban?"
- mondta, majd hozzátette:
Abszurd egy helyzet volt. Nagyon nagy nyomást helyezett a feleségemre és a gyerekeimre, de voltak vidámabb pillanatok. Tulajdonképpen ez a legjobb, ami kisülhetett a dologból.
- jelentette ki.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.













