Összeveszett Jennifer Aniston és Reese Witherspoon?
Jennifer Aniston és Reese Witherspoon együtt dolgoznak a The Morning Show című sorozaton, ami egy kis feszültséget okozott köztük.
hirdetésJennifer Aniston és Reese Witherspoon úgy néznek ki, mintha a legjobb barátok lennének. Ám a The Morning Show című sorozatuk kulisszái mögött vita robbant ki közöttük. Ők ketten nemcsak a két főszerepet játsszák, hanem mindketten executive producerei is a műsornak. Ám a harmadik évad forgatása közben Witherspoon egy kicsit hátrébb lépni kényszerült a válása miatt Jim Toth-tal, és Aniston nagyrészt átvette a produkció irányítását.
Ez teljesen megváltoztatta a munka dinamikáját. Hatalmi harc folyik
– mondta egy stábtag.
Witherspoon megoldotta a magánéleti problémáit, a válásnak vége, és újra bele akarja magát vetni a munkába.
Azt tervezi, hogy a negyedik évadban újra jelen lesz, a kamera előtt és mögött egyaránt
– folytatta a bennfentes. Aniston azonban nem akarja egyszerűen feladni a sorozatra gyakorolt nagyobb befolyását.
Hatalmi harc folyik a kettejük között. Sok forgatókönyvírót, akit Reese bérelt, lecseréltek olyan írókra, akiket Jennifer választott
– mondta a produkciós alkalmazott.
Reese azt hiszi, szörnyet teremtett azzal, hogy ennyi hatalmat adott Jennek a színfalak mögött
– állította a forrás. Most minden alkalmazott csak abban reménykedik, hogy „ők ketten össze tudják szedni magukat a következő évad forgatásán, és legalább egyenrangú kollégákként viselkednek majd”.
via OK Magazin
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













