Cillian Murphy rúzsos orral vette át a Golden Globe-ot
Bradley Cooper, Leonardo DiCaprio, Colman Domingo, Barry Keoghan és Andrew Scott elől halászta el a legjobb férfi főszereplő drámában kategória díját.
hirdetésCillian Murphy vicces szituációba keveredett, amikor átvette a legjobb férfi főszereplő drámában díját a 2024-es Golden Globe-gálán az Oppenheimer című filmben nyújtott alakításáért. Amikor a színpadra lépett, hogy átvegye a díjat, megkérdezte a közönséget, hogy rúzsos-e az orra, ami a feleségétől, Yvonne McGuinness-től származott.
Első kérdés, hogy rúzsos az orrom?
- kérdezte.
Mindegy, otthagyom.
Majd így folytatta:
Tudtam, hogy amikor először léptem be Chris Nolan forgatására, hogy ez más. Az odaadás szintje vagy szigora, a színészek számára az ülőhelyek teljes hiánya, egy látnok rendező, egy mester kezében voltam.
Ezután köszöntett mondott a kollégáinak:
Szeretném megköszönni Chrisnek és Emmának, hogy 20 éven keresztül teljes mértékben bíztak bennem. Az egyik legszebb dolog ebben a szakmában, hogy színész nem lehetsz egyedül. És ebben a filmben a leghihetetlenebb szereplőgárdánk volt. Varázslatosak voltak, és néhányan közülük ma is itt vannak: Emily Blunt, Robert Downey Jr., Matt Damon, Gary Oldman.
Majd a stúdióról és a családjáról is hálásan beszélt:
Anyukámnak, a csapatom többi tagjának is nagyon köszönöm. A családomnak, én vagyok a legszerencsésebb ember és szeretlek titeket.
via People
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











