Johnny Depp szembeszáll a paparazzókkal
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Karib-tenger kalózai című filmsorozatok sztárja, Johnny Depp nyíltan kijelentette egy interjúban, hogy semmitől nem riadna vissza – akár erőszakot is alkalmazna, ha egy lesifotós célba venné a gyerekét.
hirdetés
Johnny Deppnek és feleségének, Vanessa Paradis-nak két gyermeke van, akiket bármi áron megvédenének a média hatásaitól. Johnny erről bőveben mesélt egy interjúban, amikor is a véleményét kérdezték a lesifotósokról való viszonyáról. Ebben az interjúban azt fogalmazta meg, hogy akár erőszak alkalmazását is bevetné, hogy megóvja a gyerekeit.
„Ha észreveszem, hogy egy paparazzó a srácokat fotózza, nem leszek szívbajos, szétverem a fejét – mondta Johnny, ám még fokozásképpen hozzátett egy mondatot. – És az az igazság, hogy az illető szemét is kikaparom.”
A sztárnak eddig jó párszor akadt a gondja a lesifotósok tömkelegével, de elismerte, hogy ez is egy szakma, és mostanra már könnyebben elfogadja a közelségüket, azaz már könnyebben elfogadja „a média vadállatait”, ahogyan ő szokott fogalmazni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.











