New Yorkban már bemutatták Az utazót
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
New Yorkban is elérkezett az a pillanat, amikor bemutatták Angelina Jolie és Johnny Depp közös fimjét, Az utazót (The Tourist).
hirdetés
A várva várt bemutatóra december 6-án, hétfőn került sor New Yorkban. Angelina Jolie, az egyik főszereplő még Johnny Deppről is elmondta a véleményét a vörös szőnyegen: „Csodálatos volt a forgatás. Johnny éppen olyan csodálatos színész, mint azt várni lehet tőle. Rendkívül kreatív és nagyon kedves. Nincs még egy olyan ember, mint ő.”
De nemcsak a kollégájáról beszélt, hanem azt is elmesélte, hogy miért vállalta el ezt a szerepet: „Tetszett, hogy a karakter egy igazi európai nő, egy igazi hölgy – ilyen szerepet még sosem játszottam. Kihívás volt egy igazi nőies nőt alakítani. Nehéz volt ellenállni annak is, hogy pár hónapig Olaszországban éljek. Égtem a vágytól, hogy Florian Henckel von Donnersmarck rendezővel és Johnnyval dolgozhassak – eddig mindig elkerültük egymást” – tette hozzá Angelina.
Természetesen a rendező is jelen volt az eseményen, aki szintén hozzáfűzött pár szót a forgatás élményeiről és a szereplőkről: „Izgalmas volt velük dolgozni. Magukkal ragadnak, szórakoztatóak, viccesek és nagyon kreatívak. Johnny vagány és vicces mind a való életben, mind a filmvásznon. Ő mindenki példaképe. Angelinával is ugyanez a helyzet: elegáns, nőies, izgalmas. Remek tapasztalat volt velük dolgozni.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













