X-Tinát rendezők ostromolják
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Napjaink egyik leghíresebb énekesnőjét egyre több filmes felkéréssel keresik meg.
hirdetés
Az énekesnő évek óta várja a megfelelő filmajánlatát, ám eddig csak önéletrajzi ihletésű forgatókönyvekkel keresték meg. X-Tinát a Burlesque ('Díva') óta is folyamatosan ostromolják különféle felkérésekkel, de ő egyiket sem érzi túl nagy kihívásnak ahhoz, hogy elvállalja.
„Voltak felkéréseim korábban is. De azok túlságosan olyan karakterek voltak, mint én magam, ezért inkább vártam. Aztán amikor meghallottam a Burlesque címet, annyira izgalmasnak tűnt, hogy biztos voltam benne, ez lesz az igazi” – nyilatkozta Christina Aguilera, aki a filmben Cher oldalán bontakoztathatja ki tehetségét.
Az énekesnő viszont hozzátette, sokkal másabb forgatni, mint a zenei pályán tevékenykedni: „Ez egész más tészta. Az én világomban minden arról szól, hogy hogyan tudod magad eladni, és én szeretek is túlzásokba esni, kísérletezni a sminkkel, a hajjal, arcátlannak lenni és kitárulkozni. Így nekem elég nagy kihívás volt ezt elválasztani a saját személyiségemtől, hogy be tudjak menni oda, és valóban el tudjam játszani a jelenetet, anélkül, hogy a klipforgatások beidegződései ne jöjjenek elő.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











