Elárulta az Eufória sztárja, hogy miért hagyta ott a sorozatot
Barbie Ferreire őszintén nyilatkozott arról, hogy miért hagyta ott a nagy sikerű sorozatot.
hirdetés
Korábban már írtunk róla, hogy több találgatás volt Barbie Ferreirával kapcsolatban, aki a második évad után úgy döntött, hogy kilép az Eufória szereplőgárdájából. A színésznőről többen is kijelentették, hogy nem találta meg a közös hangot Sam Levinson rendezővel, sőt, egyesek macsakürülékre panaszkodtak a hírességgel kapcsolatban.
A 26 éves színésznő most az "Armchair Expert with Dax Shepard" podcastben mesélte el, miért döntött a távozás mellett.
Ferreira szerint közösen döntöttek úgy Levinsonnal, hogy búcsút mond a produkciónak, miután nem akarta többé "a kövér legjobb barátnő" karakterét játszani.
Nem hinném, hogy Kat karakterében volt még ennél több. Történhettek volna még dolgok vele, de azt hiszem, az nem passzolt volna a sorozatba. Nem tudom, hogy passzolt volna-e hozzá, és szerintem mindketten tudtuk, hogy nagyon nem szeretnék többé a kövér legjobb barátnő lenni.
Ferreira emellett bevallotta, küzdöttek azzal, hogy új fordulatokat találjanak Kat karakteréhez a második évadban, és ez is ahhoz vezetett, hogy kilépett:
Úgy éreztem magam, hogy talán egy kicsit túl sokat maradtam? Szóval nekem igazából jól esett, hogy nem kell aggódnom emiatt, és egyikünknek sem kell aggódnia. Mert ez elég fárasztó tud lenni.
Majd hozzátette, hogy szerinte Levinson csak olyan dolgokról ír, amelyekkel tud azonosulni, és Kattel nem tudott.
via New York Post
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











