Paris Hilton sokáig azt hitte, hogy aszexuális
Paris Hilton évekig nem volt tisztában a szexualitásával, a férjének, Carter Reumnak köszönheti a megvilágosodást.
hirdetés
Paris Hilton mielőtt találkozott a férjével, Carter Reummal azt hitte, hogy aszexulis. Mindez annak ellenére, hogy a 20-as éveiben eléggé vad pletykák keringtek róla.
Szexszimbólumként ismertek, de minden szexuális dolog megrémített. Csókolózó banditának neveztem magam, mert csak csókolózni szerettem. Sok kapcsolatom emiatt nem működött
- mondta Hilton.
Amikor 2019-ben találkozott Reummal egy családi barátja hálaadásnapi összejövetelén, akkor érezte a szikrát.
Csak Carterig voltam ilyen, végre már nem vagyok
– magyarázta.
Hilton szerint azért működik a kapcsolatuk, mert a férfi az ellentéte annak, amivel korábban találkozott.
Ő nem híres. Okos. Jó családból származik. Jó ember. Ez az ellentéte annak, amihez hozzászoktam, amikor pasikat kerestem.
Csak áradozni tud a férjéről:
Úgy érzem, hogy a sok pokol után, amin keresztülmentem, végre megkapom azt, amit megérdemlek, vagyis valakit, akiben megbízhatok, és akivel igazi életet építhetek.
A pár 2021-ben kötötte össze az életét, a múlt hónapban pedig köszöntötték első közös gyermeküket, egy fiút.
Jobban érdekelnek a babák, mint a milliárdok
- viccelődött Hilton.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











