Armie Hammer öngyilkosságon gondolkodott a botránya után
Armie Hammer végre megtörte a hallgatást, és a botrány utáni első interjújában bevallotta, hogy az öngyilkosságon gondolkodott.
hirdetés
Csak kisétáltam az óceánhoz, kiúsztam, ameddig csak tudtam, és reméltem, hogy vagy megfulladok, vagy elüt egy csónak, esetleg megesz egy cápa
- mesélte Armie Hammer, aki a Kajmán-szigeteken él.
Aztán rájöttem, hogy a gyerekeim még mindig a parton vannak, és nem tehetem ezt velük.
Hammert – akinek két gyermeke van, Harper (8) és Ford (6) Elizabeth Chamberstől – egy Effie nevű nő nemi erőszakkal vádolta meg. Később több nő is szexuális visszaélésekről számolt be, leleplezve állítólagos kannibál fetisizmusát és vonzalmát a BDSM-hez.
Abban az időben sikeres színész voltam. Valószínűleg örültek, hogy velem lehetnek, és olyan dolgokra mondtak igent, amelyekre talán maguktól nem mondtak volna. Ez az erők egyensúlytalansága ebben a helyzetben
- elmélekedett Hammer.
Bár a vádakat tagadta, azt elismerte, hogy nem bánt jól ezekkel a nőkkel.
Önző voltam, embereket használtam, hogy jobban érezzem magam, és amikor végeztem, továbbléptem
– mondta.
Most egészségesebb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Úgy tudok ott lenni a gyerekeim mellett, ahogy még soha.Őszintén hálás vagyok az életemért, a felépülésemért és mindenért
– tette hozzá.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











