Rafael Nadal lett a legsportszerűbb játékos
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A spanyol teniszezőt választották meg 2010-ben a Stefan Edbergről elnevezett sportszerűségi választáson. Ezzel Federer hat éve tartó győzelmi sorozatát szakította meg.
hirdetés
2010-ben a spanyol Rafael Nadal nyerte a többi teniszező által odaítélt kitüntetést. A díjazottakat november 27-én Londonban jelentették be, egy nappal a világbajnokság döntője előtt.
Azt, hogy ki kire szavazott, nem lehet tudni, csak Tomáš Berdych esetében, aki elmondta, hogy idén Roger Federer helyett most a spanyol játékosra voksolt. A cseh teniszező elmondása szerint sokáig gondolkodott, és elárulta, végül miért döntött Nadal mellett: „Nagyot csalódtam Federerben. Sérüléssel és külső tényezőkkel magyarázta, hogy kikapott tőlem Wimbledonban. Szomorú voltam, hogy ezt kellett olvasnom a londoni lapokban” – majd hozzátette, hogy a wimbledoni esettől függetlenül is a jelenlegi világelsőt támogatta volna.
Mivel most Nadal nyert, így Federer hat éve tartó Stefan Edberg sportszerűségi választáson aratott győzelmi sorozatát szakította meg. Az évben három Grand Slam-versenyt megnyerő Rafael Nadal nemrég átvehette az évet záró világelső díját is.
Federer rajongóinak sem kell szomorkodniuk, hiszen a svájci sem maradt díj nélkül. Sorozatban nyolcadik alkalommal nyert a szurkolók kedvence kategóriában, ahol a szavazatok 47%-át tudhatta magáénak Nadal 42%-ával szemben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











