A Vastag testvérek nem aláznák meg egymást
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vastag testvérek nem fogják megalázni egymást szándékosan rossz produkcióval, ha egymás ellen kell párbajozniuk.
hirdetés
Az X-faktor versenyében minden héten egyre kevesebben vannak. Éppen ezért szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb Vastag Csaba és Vastag Tamás ne párbajozzanak egymással.
Csabi a következőt nyilatkozta: „Nehéz pillanat lesz számunkra, ha párbajra kerül a sor. De nem fogjuk megalázni egymást azzal, hogy szándékosan gyenge produkcióval próbáljuk győzelemhez juttatni a másikat. Szerintem akkor fogjuk majd a legjobbat nyújtani az eddigi versenyben.”
Természetesen a két énekes abban reménykedik, hogy nem kerül sor testvérharcra.
A lányok mindkét srácért megőrülnek. Tomi rajongói miatt nemrég biztonsági intézkedéseket is kellett tenni az X-faktor-házban. Mostantól illetéktelen emberek semmiképp nem mehetnek be az épületbe, mert néhány rajongó nem ismeri a határt, és szabályosan zaklatták a fiatal énekest.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.













