Meghalt a Trónok harca színésze
Ser Ilyn Payne-t alakította az HBO sorozatában, korábban pedig jellegzetes gitárjátékával szerzett hírnevet a Dr. Feelgood együttesben.
hirdetés
Hetvenöt éves korában elhunyt Wilko Johnson, a Trónok harca színész és punkzenész.
Johnson játszotta Ser Ilyn Payne-t az HBO sorozatában, valamint gitározott a Dr. Feelgood zenekarban. Leginkább egyedi gitárjátékáról volt ismert. A zenekar adta ki a közleményt a haláláról:
Ez az a bejelentés, amelyet soha nem akartunk megtenni, és nagyon nehéz szívvel tesszük most mégis meg: Wilko Johnson meghalt. November 21-én, hétfőn hunyt el az otthonában. Kérjük, hogy tartsátok tiszteletben a család magánéletét ebben a szomorú időben. RIP Wilko Johnson.
Johnson – John Peter Wilkinson néven született – angoltanár volt, majd punkzenész lett belőle. Színészi karrierjét 2011-ben kezdte Ser Ilyn Payne szerepével a Trónok harcában. Vendégszerepelt a sorozat első évadában, majd a második évadban újra feltűnt.
2013-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, és mindössze tíz hónapot jósoltak neki. Azonban nem adta fel, felkeresett egy másik orvost, majd átesett egy nagy műtéten. 2014-re hivatalosan is rákmentesnek nyilvánították.
via News.com.au
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











