George Clooney nem kedvelte mindig Brad Pittet?
Geena Davis Thelma & Louise című film Thelmája elárulta, hogy van oka haragudni George Clooney-nak Brad Pittre.
hirdetés
Geena Davis a The Graham Norton Show vendége volt, amikor is elárulta, hogy hogyan zajlott a Thelma & Louise című film castingja.
Mindegyikük nagyon jóképű volt
- emlékezett vissza a J.D. jelöltekre, akik a szerelmének szerepét akarták megkaparintani.
Mindegyiküknek barna haja volt, és nagyon tehetségesek voltak. Engem pedig nem érdekelt, hogy ki lesz az. Aztán jött a negyedik, és az Brad Pitt volt. Annyira karizmatikus és hihetetlenül tehetséges, hogy elszúrtam a meghallgatását.
Davis azt mondta, annyira megbabonázta Brad Pitt, hogy elfelejtette a szövegét. Majd amikor megkérdezték, hogy mi a véleménye a döntősökről, a "szőkét" választotta. Kiderült az is, hogy kiknek az orra elől szerezte meg a szerepet Pitt, köztük volt a Bosszúállók sztárja, Mark Ruffalo és a Melrose Place-ből ismert Grant Show.
Davis végül véletlenül találkozott a negyedik finalistával, amikor mellette ült egy Európából Los Angelesbe tartó repülőn.
Ez az úriember nagyon barátságos és nagyszerű ember
- mesélte.
És végül azt mondta: »Tudod, utálom Brad Pittet«. Erre én: »Nem, nem utálod - ő egy nagyon jó barátod«. Erre ő: »Nem, utálom őt, mert ő kapta meg a szerepet«. Mire azt kérdeztem: »Ó, te is jelentkeztél a szerepre?« Erre ő: »Nem emlékszel, amikor meghallgatáson voltam veled?«. És George Clooney volt az.
Norton ezután megkérdezte tőle, hogy tényleg nem emlékezett-e rá, amire Davis egyszerű nemmel válaszolt.
via News.com.au
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











